Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémiát fogadja a listavezető - ELŐZETES

A listavezető Videoton "fiókcsapatát", a hazai meccseit szintén Székesfehérváron játszó Puskás Akadémiát fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi 11. fordulójában.

labdarúgásA Videoton a korai nemzetközi kupabúcsúja után a magyar élvonalban magabiztosan menetelt eddig, az első tíz mérkőzésén mindössze egyszer veszített és egy döntetlent játszott, így négy ponttal vezeti a tabellát a második Diósgyőr előtt.

A meccs esélyese egyértelműen a találkozót három mérkőzéses győzelmi sorozattal váró székesfehérvári csapat, ugyanakkor a 12. helyen álló újonc is jó formát mutatott az utóbbi időben, legutóbbi két meccsén bravúros győzelmeket aratott a Ferencváros és a Pécs ellen.

Az élcsapatok közül papíron a Diósgyőrnek lesz a legnehezebb dolga a fordulóban, mivel szombaton a hetedik Pakshoz utazik. A DVTK Szivics Tomiszlav vezetésével klubcsúcsot állított be a legutóbbi körben, sorozatban megszerzett hatodik sikerével, a rekorddöntés azonban nem ígérkezik könnyűnek Horváth Ferenc együttese ellen.

A tabella harmadik helyén álló Debrecen felemásan szerepel eddig a szezonban, hazai pályán ugyanis szinte megállíthatatlan Kondás Elemér csapata (6 győzelem, 1 döntetlen), idegenben viszont csupán egyetlen pontot szerzett (egy döntetlen, 2 vereség). A hatszoros bajnok hajdúsági gárdának szombaton a tizedik Kecskemét otthonában lesz lehetősége javítani idegenbeli mérlegén.

OTP Bank Liga, 11. forduló:
---------------------------
péntek:
Mezőkövesd-Zsóry FC - Szombathelyi Haladás 19.00, vezeti: Szabó Zs.
szombat:
Videoton FC-Puskás Akadémia 14.00, v.: Solymosi
Lombard Pápa Termál FC-MTK Budapest 16.00, v.: Kassai
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - DVSC-TEVA 16.00, v.: Andó-Szabó
MVM Paks-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Vad II
Budapest Honvéd - PMFC-Matias 20.00, v.: Becséri
vasárnap:
Újpest FC-Győri ETO FC 16.30, v.: Farkas
Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 18.30, v.: Erdös

A tabella:
1. Videoton FC 10 8 1 1 23- 6 25 pont
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18- 8 21
3. DVSC-TEVA 10 6 2 2 23-11 20
4. Ferencváros 10 6 - 4 15-14 18
5. Győri ETO FC 10 4 4 2 17-10 16
6. Szombathelyi Haladás 10 4 4 2 16-13 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15-15 15
8. Budapest Honvéd 10 4 2 4 14-12 14
9. Lombard Pápa Termál FC 10 4 1 5 12-14 13
10. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 10 3 3 4 14-19 12
11. PMFC-Matias 10 3 2 5 15-19 11
12. Puskás Akadémia 10 3 1 6 11-19 10
13. Mezőkövesd-Zsóry FC 10 3 1 6 14-24 10
14. Újpest FC 10 2 4 4 15-17 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10-13 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8-26 4

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com