Labdarúgó NB I - Harmincnégy éves klubrekordot állított be a Diósgyőr

Harmincnégy éves klubrekordot állított be a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK azzal, hogy sorozatban hat mérkőzésen diadalmaskodott.

focilabdaA hét találkozó óta veretlen gárda legutóbb szombaton a Mezőkövesd együttesét győzte le 5-0-ra, ráadásul immáron 557 perce nem kapott gólt.

Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta, a Diósgyőr legutóbb az 1978/1979-es - bronzéremmel záruló - bajnokságban produkált hasonló sorozatot. Akkor a Salgótarján (o, 1-0), a Vasas Izzó (i, 3-1), a Haladás (o, 6-1), a Dunaújváros (i, 2-1), a Csepel (o, 2-0), és az FTC (o, 1-0) ellen sikerült egymás után hatszor győznie.

Az első osztályban 1979. március 24-én győzött utoljára 5-0-ra a DVTK, akkor a Békéscsaba volt a szenvedő fél. Veretlenül viszont az elmúlt bajnokságban is sikerült hét mérkőzést hozni, akkor két győzelem mellett 5 döntetlen alkotta a sorozatot.

A góltalansági sorozat is rekord a klub történetében, így a kapus Ivan Rados is beírta magát az egyesület történelmébe, igaz, mivel a Kecskemét ellen Nenad Rajic védett, előbbi 540 perccel csúcstartó.

Érdekesség, hogy a Diósgyőr sorozata európai szinten is figyelemre méltó, a kontinensen csak öt együttesnek van ennél hosszabb, jelenleg is tartó győzelmi szériája (például a Barcelonának vagy a AS Romának), és másik háromnak hat összecsapást számláló ilyen sorozata.

Az említett nyolc, szintén száguldó alakulat között azonban egy sem akad, amely kapott gól nélkül húzott volna be hat találkozót zsinórban - jegyezte meg Demkó Norbert.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com