Labdarúgó NB I - Rajtol a tizenkét csapatos idény

Tizenegy év után újra 12 csapattal rajtol szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idénye. Minden együttes háromszor találkozik majd egymással a 33 fordulós pontvadászatban.foci2A címvédő Videoton a Budapest Honvéd vendége lesz a nyitókörben. A fehérvári együttes átalakult a rövid holtszezonban, többek között távozott a vezetőedző Joan Carillo, a csapatkapitány Sándor György, a gólkirály Nikolics Nemanja, valamint a kapuban rendkívül megbízható teljesítményt nyújtott Juan Calatayud is.

A kispadra a francia Bernard Casoni ült le, a gárda már az ő irányításával szenvedett otthon 3-0-ás vereséget a Ferencvárostól a Szuperkupában, majd kedden a Bajnokok Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén 1-0-ra nyert a walesi The New Saints vendégeként.

A 28-szoros bajnok Ferencváros 2004 óta nem végzett a tabella élén, a klubnál most kimondott cél a végső siker. Ennek érdekében mindent meg is tettek a zöld-fehérek vezetői, ugyanis megszerezték többek között Radó Andrást és Leandrót, valamint kölcsönszerződése után megvásárolták az elmúlt szezonban kiváló teljesítményt nyújtó ecuadori Cristian Ramírezt.

Thomas Doll irányításával a Ferencváros sorozatban húsz bajnoki óta veretlen, legutóbb még tavaly októberben, a tizedik fordulóban, a Diósgyőr vendégeként szenvedett vereséget. A fővárosiak - akik csütörtökön hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedtek a bosnyák Zeljeznicartól az Európai Ligában - vasárnap a Haladás otthonába látogatnak.

A szombathelyieknél a bajnoki szünetben véglegesítették a vezetőedzői poszton Mészöly Gézát, akinek az irányításával a csapat kiharcolta a bennmaradást. A nyitóforduló egyik érdekes párharca a Paks újpesti vendégjátéka, a lila-fehérek otthon ugyanis legutóbb 2010-ben tudták bajnoki mérkőzésen legyőzni a Tolna megyei csapatot, amely azóta sorozatban ötször hozta el a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból.

A két feljutó közül a Vasas a Diósgyőr otthonába látogat, míg a Békéscsaba az EL-ben csütörtökön Rigában 2-2-es döntetlent elérő Debrecent fogadja. Az elmúlt idényben bronzérmes MTK - amely már az első körben búcsúzott a második számú európai kupasorozattól - a Puskás Akadémiával találkozik.

Az OTP Bank Liga mezőnye azt követően lett 12 csapatos, hogy az előző, 16 gárdát felvonultató szezon végén öt klub, a Győr, a Kecskemét, a Nyíregyháza, a Pécs és a Pápa nem kapott az első osztályú induláshoz szükséges licencet, a Dunaújváros pedig a pályán elért eredménye alapján búcsúzott.

A mostani idényben előbb minden csapat oda-visszavágót játszik egymással, majd a harmadik körben az előző bajnokság első hat helyezettje szerepelhet hazai környezetben.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

szombat:
-------
Újpest FC-Paksi FC 18.00, v.: Szabó Zs.
Diósgyőri VTK-Vasas 18.00, v.: Solymosi
MTK Budapest-Puskás Akadémia 18.00, v.: Andó-Szabó
Budapest Honvéd-Videoton FC 20.30, v.: Vad II.
vasárnap:
---------
Békéscsaba 1912 Előre - DVSC-TEVA 18.00, v.: Pintér
Szombathelyi-Swietelsky Haladás - Ferencváros 18.00, v.: Kassai

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com