Laczkó Zsolt lett a Honvéd második csapatának vezetőedzője

A játékosként 22-szeres válogatott Laczkó Zsolt veszi át a Budapest Honvéd második csapatának irányítását, de továbbra is segíti Marco Rossi munkáját a magyar labdarúgó-válogatottnál.A klub honlapján jelentette be, hogy Kurucsai Milán helyét a 37 éves Laczkó veszi át, aki 2017-ben játékosként Marco Rossi vezetésével bajnoki címet ünnepelhetett a kispestiekkel, jelenleg pedig a szövetségi kapitány munkáját pályaedzőként segíti a válogatottnál.
    

"Marco Rossitól, a játékosoktól, a szakmai stábtól is sokat tanultam az elmúlt három évben, biztosan tudok meríteni abból és olyan elemeket is beletenni a munkába, amelyekre a mi játékosainknak is szükségük van" - mondta a klub oldalán Laczkó, aki aktív pályafutását követően a Puskás Akadémiánál kezdte a szakmát egyéni képzésekért felelős edzőként, majd U15-ös és U17-es edző is volt, utóbbi korosztállyal bajnokságot nyert az előző kiírásban. Idén pedig felvették a pro-licences edzőképzésre.
    

"A célunk az, hogy minél több akadémistának legyen lehetősége felkerülni az első csapathoz, hogy ott minél több és jobb Honvéd-nevelés szerepelhessen" - hangsúlyozta Laczkó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com