Lázár: a lovassportban egyedülálló a magyar csapat tízéves veretlensége

A magyar küldöttség abban a reményben utazik a hollandiai Beekbergenbe, hogy a jövő csütörtökön kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságon folytassa a 2013 óta tartó sikersorozatát."A világ lovassportjában is egyedülálló sorozat, hogy a magyarok egyéniben és csapatban is veretlenek a szakág csúcseseményein. Megmutattuk, hogyan lehet sikeresen végrehajtani a generációváltást, ráadásul a versenyzőink életkorát és ambícióját tekintve ez a széria még éveken át folytatódhat" - jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke arra is utalva, hogy a sorozat még az 2013-as és 2015-ös diadalával indult el, majd Hölle Martin négy aranyérmével folytatódott egyéniben.

A 12-szeres világbajnok sportvezető leszögezte, "két nagy király van fogathajtásban", az ausztrál Boyd Exell a négyeseknél és Hölle a ketteseknél.

Szerinte éppen ezért "a teher Hölle vállán van", de segítheti, hogy számára szinte hazai pályát jelent Beekbergen, mivel Hollandiában készül.

Szilágyi Zsolt csapatkoordinátor az MTI érdeklődésére elárulta, hét magyar versenyző indul a vb-n, Hölle mellett az előző két csapatdiadalban tevékenyen résztvevő ifj. Fekete György csapattagsága is biztos, ha semmi váratlan nem történik. A harmadik ember Dani Marcell és Jámbor Vilmos közül kerülhet ki, de erről majd csak jövő szerdán az állatorvosi vizsgálat után születik döntés. Kákonyi Norbert, Margitai Máté és Veszelszki Gábor pedig egyéniben lesz érdekelt a 17 nemzet csaknem 90 fogatát felvonultató mezőnyben. Hozzátette, a helyszínen teljesen új a díjhajtó négyszög és új akadályok is lesznek a maratonpályán.

"A lovaim jól viselik a változásokat, de nagyon odafigyelünk rájuk, hogy most már ne érje őket rossz élmény. Azt gondolom, ez lesz az eddigi legnehezebb vb" - mondta videobejelentkezésében a 28 éves Hölle Martin, aki az előző négy vb-n egyéniben és csapatban is a dobogó tetejére állhatott. Úgy vélte, a svájciak, a németek és a franciák lesznek a legnagyobb riválisai. Hozzá hasonlóan ifj. Fekete szintén úgy vélte, most lesz a legnehezebb megismételni a dupla magyar sikert.

"A kettesfogathajtás a magyar lovassport legeredményesebb szakága, amelyben volt, van és lesz is aranyérem" - jelentette ki bizakodva Dallos Gyula miniszteri kormánybiztos.

A vb-n a szokásoknak megfelelően csütörtökön és pénteken rendezik a díjhajtást, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a verseny. Az ezt követő 2027-es vb-t Magyarország rendezi.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com