Legalább egy érmet remél a szövetség

Legalább egy érem megszerzésében bízik a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) a péntektől vasárnapig tartó Mesterek Kupája előtt, amelyre a Papp László Sportarénában kerül sor.Nagy András főtitkár az MTI érdeklődésére elmondta, afféle "mini világbajnokságra" számíthat a közönség Budapesten. "Rendkívül erős mezőny várható, lesz olyan, hogy egy súlycsoportban három japán is elindul. A vb-hez hasonlóan egy éremben és egy pontszerző helyben bízom a 22 versenyzőnktől, két érem már nagyon jó, három pedig fantasztikus teljesítmény lenne" - mondta Nagy András. "Mivel az utolsó olimpiai kvalifikációs évben vagyunk, immár minden eredmény száz százalékban számít a világranglistán, és a jövő évi világbajnokság után a Masters lesz a második legtöbb pontot adó esemény az egész kvalifikációban. A verseny súlyát jelzi, hogy aki bemérlegel, már automatikusan 200 pontot kap, ami két világkupa-viadalon szerzett aranyéremnek felel meg" - tette hozzá.
    

A Mesterek Kupáján - amelyre minden súlycsoportban a világranglista legjobb 36 dzsúdósa kapott meghívást - az MJSZ a rendező jogán kategóriánként két cselgáncsozót indíthat, és a lehetséges 28-ból 22 sportoló esetében élt is a lehetőséggel. Ebből a világranglistás helyezés alapján, azaz "alanyi jogon" nyolcan harcolták ki a részvételt Pupp Réka (6. a világranglistán), Tóth Krisztián (7.), Özbas Szofi (7.), Ungvári Attila (10.), Sipőcz Richárd (20.), Vég Zsombor (24.), Sáfrány Péter (28.) és Gercsák Szabina (32.) személyében.
    

Az IJF World Masterst a nemzetközi szövetséget vezető Marius Vizer kezdeményezésére hívták életre 2010-ben, azóta két kivétellel minden esztendőben megrendezték (2014-ben visszalépés miatt maradt el, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány húzta keresztül a számításokat). A budapesti erőpróbán 14 olimpiai és 35 világbajnok biztosan ott lesz, a legnagyobb sztárok közül tatamira lép az egyaránt kétszeres olimpiai bajnok francia Clarisse Agbegnenou és cseh Lukas Krpalek, továbbá a négyszeres világbajnok japán Naohisza Takato is.
    

Nem lesznek ott ugyanakkor a mezőnyben a Tokióban ugyanazon a napon ötkarikás aranyérmet szerzett Abe testvérek, Hifumi és Uta, akik már a jövő nyári olimpiára koncentrálnak, illetve kihagyja a budapesti viadalt a sportág klasszisa, a 11-szeres világbajnok francia Teddy Riner is. Az eddigi 11 Mesterek Kupáján nem született magyar aranyérem, s a termés három ezüstből és hét bronzból áll.
    

Az idei, 196 ezer euró (75,8 millió forint) összdíjazású Masters győztesei fejenként 4800 eurót kapnak, az ezüstérem 3200, a bronz pedig 1600 eurót ér. A program pénteken 9, szombaton 10, vasárnap pedig 9.30 órakor rajtol, az éremküzdelmekre mindhárom napon 17 órakor kerül sor.


    A program :
    péntek:
    -------
Férfi 60 (Feczkó Csanád, Nippon Sport JC; Naji Dávid, Kaposvári JK) és 66 kg (Pongrácz Bence, VSD; Szeredás Botond, Nippon Sport JC)
Női 48 (Kőszegi Rebeka, BHSE), 52 (Pupp Réka, Atomerőmű SE; Keller Rebeka, Ippon Judo Tatabánya) és 57 kg (Szász Hanna, Siklós SE)

    szombat:
    ---------
Férfi 73 (Szegedi Dániel, Budaörsi SC; Szabó Áron, Ippon Judo Tatabánya) és 81 kg (Ungvári Attila, Győri AC; Demeter Marcell, MTK Budapest)
Női 63 (Özbas Szofi, BHSE; Varga Brigitta, MTK Budapest) és 70 kg (Gercsák Szabina, Atomerőmű SE; Czerlau Jennifer, Miskolci VSC)

    vasárnap:
    ---------
Férfi 90 (Tóth Krisztián, MTK Budapest; Sáfrány Péter, Miskolci VSC), 100 (Vég Zsombor, Ceglédi VSE; Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE) és +100 kg (Sipőcz Richárd, Széchenyi Egyetem SE; Cserkaszov Mihály, Győri AC)
Női 78 és +78 kg

    
    Világversenyek Magyarországon 1998 óta:
    ------------------------------------------
2001: junior Európa-bajnokság, Budapest
2002: ifjúsági Európa-bajnokság, Győr
2003: veterán Európa-bajnokság, Kecskemét
2004: junior világbajnokság, Budapest
2004: open Európa-bajnokság, Budapest
2005: csapat Európa-bajnokság, Debrecen
2006:ifjúsági Európa-bajnokság, Miskolc
2006:klubcsapat Európa-bajnokság, Budapest
2009:csapat Európa-bajnokság, Miskolc
2009:ifjúsági világbajnokság, Budapest
2010:veterán világbajnokság, Budapest
2013:felnőtt Európa-bajnokság, Budapest
2014-2019: Budapest Grand Prix
2015: veterán Európa-bajnokság, Balatonfüred
2017: EYOF, Győr
2017: világbajnokság, Budapest
2018: U23-as Európa-bajnokság, Győr
2020-: Grand Slam, Budapest
2021: világbajnokság, Budapest
2021: U23-as Európa-bajnokság, Budapest
2023: Mesterek Kupája, Budapest

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com