Lehmann megjavítaná tavalyi összetett ötödik helyét
Elsősorban a világbajnoki sorozatban megszerzett tavalyi ötödik helyezésének megjavítása a célja Lehmann Csongor olimpiai 11. helyezett triatlonosnak, aki a következő hetekben zárja felkészülését az idei szezonra.
A 26 éves sportoló az MTI-nek elmondta, az Egyesült Arab Emírségekben másfél hete rendezett középtávú viadal a felkészülése egyik állomása volt, ugyanakkor előzetesen aláírta volna a második helyet az 1,9 km úszásból, 96 km kerékpározásból és 21 km futásból álló versenyen.
"Nem tudtam, mire számíthatok, és nemcsak a táv volt ismeretlen, hanem az ellenfelek is, ellenük ugyanis nem nagyon szoktam versenyezni, így nem tudtam, kinek mi az erőssége" - emlékezett vissza a rövid - azaz olimpiai - távon Európa-bajnok Lehmann, aki Abu-Dzabiban pályafutása során először állt rajthoz középtávú viadalon.
"Hogy mást ne mondjak, például 95 kilométert kellett tekerni óriási hőségben, rengetegen kiálltak, úgyhogy már maga a célba érkezés is óriási kihívás volt, a dobogós helyezés pedig komoly visszacsatolása annak, hogy milyen munkát végeztünk el az elmúlt hónapokban" - utalt a felkészülésének eddigi szakaszára a tiszaújvárosiak kiválósága.
Lehmann arról is beszélt, hogy olyan edzéseket végzett, amelyek jó alapot teremtettek az abu-dzabi középtávú viadal teljesítésére: nagyobb mennyiségűeket, de nem olyan intenzitásúakat, mint az olimpiai távú futamok előtt.
"Nagyjából a háromnegyedénél tartunk a felkészülésnek és a következő hetekben magaslati edzőtáborban teljesítjük az utolsó blokkot, amelynek során valóban a sprint- és az olimpiai távú versenyekre, a világbajnoki sorozat viadalaira élesítünk. Ez lesz a lezárása ennek a felkészülési időszaknak" - foglalta össze a triatlonos.
Lehmann elmondta, az idén a lehető legtöbb vb-futamon szeretne rajthoz állni és mindegyiken pontokat szerezni, hogy javítani tudjon a tavalyi összetett ötödik helyezésén. Hozzátette, tervben van a rendezvénycsarnokokban sorra kerülő, úgynevezett SuperTri versenysorozat állomásain való indulása is.
"Beemelnénk a versenyszezonba, mert ezeken ugyanúgy ki tudnék mozdulni a komfortzónából, mint a középtávú futammal, csak másképpen, inkább az intenzitás és a pörgősség irányába. Ezekkel az építőelemekkel szeretnénk az idei évben egy kicsit előrébb lépni" - összegzett Lehmann.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások