Lesti Diána a vb-re koncentrál, de már az olimpiát is szem előtt tartja

Lesti Diána kétszeres fedettpályás magyar bajnok távolugró elsődleges célja, hogy biztosítsa helyét az augusztusban Budapesten sorra kerülő atlétikai világbajnokságra, de pontgyűjtés szempontjából már a jövő évi párizsi olimpiát is szem előtt tartja."Ez az eddigi legjobb szezonkezdésem. Az első itthoni versenyemen sikerült megugranom a 675 centimétert, ami új egyéni csúcsot is jelentett" - mondta a TSC-Geotech versenyzője az MTI-nek. A 25 éves atléta hozzátette, már az előző szezon végén érezte, hogy érik egy nagyobb ugrás, de egyáltalán nem bánja az időzítést.  
    

Lesti a budapesti MTK pályán, majd három nappal később a nyíregyházi bronzkategóriás viadalon is remekül teljesített, ahol 672 cm-ig jutott. Ezeket az ugrásokat azonban a megengedettnél nagyobb hátszélben érte el, emiatt nem számítanak bele a világbajnoki pontgyűjtésbe. "Jelen pillanatban a világranglista 25. helyem jónak számít, viszont még nagyon sok van hátra és a pontok alapján nagyon szoros az állás. Még többen ugorhatnak szintet is, úgyhogy mindenképpen számolni kell azzal, hogy változni fog a rangsor. Még szeretnék javítani, és bebiztosítani a helyemet a vb-re" - hangsúlyozta.
    

Távolugrásban 36-an indulhatnak a vb-n. A világbajnoki szintek teljesítésére július 30-ig van lehetőség és 685 centiméterrel lehet közvetlen indulási jogot szerezni, miközben július elsejétől megnyílik az olimpiai kvalifikációs időszak is. "Az elsődleges célom, hogy kvalifikáljam magamat a hazai világbajnokságra, viszont a Honvéd Kupával elkezdődik a kvalifikáció az olimpiára is, és azzal is szeretnék már számolni és pontokat gyűjteni" - árulta el Lesti Diána, aki azt is kiemelte, hogy az U23-as Európa-bajnok Bánhidi-Farkas Petrával, illetve az olimpikon és szabadtéren tízszeres magyar bajnok Nguyen Anasztáziával jó hatással vannak egymásra.
    

"Nagyon jó, hogy ilyen erős most a hazai női távolugró mezőny, és egyébként mögöttünk is nagyon sokan vannak hat méter fölött. Ez nagyon motiváló és az eredményeinkre is jó hatással van" - fogalmazott. Hangsúlyozta, "mivel mindenki nyerni szeretne, így mindig belehajszoljuk egymást a jó eredményekbe." Dömötör Balázs tanítványa a szombati Honvéd Kupa után a jövő hét végén sorra kerülő országos bajnokságon, majd július 18-án a Gyulai Memorialon áll rajthoz.
    

A budapesti vb-t, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com