Letették az esküt a londoni olimpiára készülő sportolók

A pénteken megrendezett olimpiai fogadalomtételen Jakabos Zsuzsanna úszó, Kásás Tamás vízilabdázó és Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó mondták el az ünnepi esemény szövegét.

A Művészetek Palotájában tartott eseményen több sportoló is képviselte a sportágakat a színpadon, az esküt mondok mellet: Ungvári Miklós cselgáncsozó, Marosi Ádám öttusázó, Farkas Györgyi atléta, Sidi Péter sportlövő, Káté Gyula ökölvívó,  Nagy Péter súlyemelő, Detre Diána szörfös, Berki Krisztián tornász, Czékus Eszter, Kiss Szofi szinkronúszók, Cseh László úszó, Szász Emese vívó, valamint a paralimpikonok Pálos Péter paraasztaliteniszező és Papp Gábor látássérült cselgáncsozó is.


Többek között az eseményen jelen volt Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára és Jonathan Knott, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete.

Borkai Zsolt köszöntötte a londoni olimpiára készülő sportolókat és ugyanakkor beszédében kiemelte, hogy az összes sportoló, akinek sikerült kivívnia az indulás jogát az ötkarikás játékokra, már bizonyított és még nem volt olyan nyári olimpia ahol a magyar csapat szerepelt volna és nem szereztek egyetlen érmet sem, ugyanakkor biztos benne, hogy a londoni olimpián kiosztott 302 aranyéremből jut majd a magyar sportolóinknak is.

A sportolók nevében felszólaló Marosi Ádám öttusázó elmondta, sporttársai nevében nyugodtan kijelentheti, hogy megmutatják a világ sportszurkolóinak milyen a magyar virtus és teljes mértékben készen állnak a londoni olimpiára.

Az ünnepségen fellépett Miklósa Erika énekes és felelevenítették a korábbi olimpiák emlékezetes pillanatait is.
Olvasson többet a londoni olimpiáról: http://www.londoniolimpia.europakalauz.eu/

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com