Lévai Tamás: nagyon kicsi előnyre tettem szert
Lévai Tamás világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó úgy látja, nagyon kicsi előnyre tett szert az év első válogatóján, és újabb súlycsoportváltása után már a jövő heti nemzetközi rangsorversenyre koncentrál.A BHSE 25 éves birkózója nyerte a klasszisok csatáját a kötöttfogásúak 87 kilós kategóriában, melyben a világbajnok, olimpiai ötödik Losonczi Dávid, a vb-ezüstérmes Szilvássy Erik, valamint az Európa-bajnok Takács István is szőnyegre lépett.
Lévai a negyeddöntőben 2-1-re győzte le Szilvássyt. Elmondása szerint stabilnak érezte magát állásból és parterhelyzetből is, de mivel jól ismeri ellenfelét, tudta, hogy kétszer is meg kell gondolnia, mikor indít akciót, így nem kockáztatott. A folytatásban megjött az önbizalma, és a fináléban 4-1-re múlta felül Takácsot. Saját bevallása szerint végre nem azon izgult, hogy mit lépnek ellene, hanem azon gondolkodott, ő mit szeretne lépni. Annak pedig különösen örül, hogy állásból is sikerült akciót végrehajtania.
"Egy szinttel magabiztosabban birkóztam, mint az elődöntőben. Azt éreztem, hogy a két-három évvel ezelőtti Lévai Tomi van a szőnyegen" - mondta a hazai szövetség (MBSZ) honlapján, majd kiemelte: nagyon kicsi előnyre tett szert, egyáltalán nem lehet erre ráülni. "Jövő szerdán kezdődik a második válogató, a zágrábi UWW-rangsorverseny, már nagyon várom, sűrű lesz a mezőny. Mindig csak a következő lépcsőfokra koncentrálok, szóval jelen esetben erre, természetesen győzni szeretnék." - hangsúlyozta.
Lévai két éve mindenkit meglepett azzal, hogy az olimpiai kvalifikáció reményében feljebb lépett a 97 kilóba, de végül nem sikerült kiharcolnia a párizsi részvételt, és most visszatért a 87-esek közé.
"Mindenekelőtt szeretném leszögezni, nem gondolom úgy, hogy rossz döntés volt kilencvenhét kilóban versenyezni" - fogalmazott, majd hozzátette, nagyon jó alapot adott számára ez az időszak. Az újabb váltás azonban nem volt tudatos, nyáron megszületett a gyermeke, az éjszakai virrasztások, valamint az esküvőszervezés után egyre kevesebbet mutatott alatta a mérleg, az alapozás alatt is csökkent a súlya, ezért döntött a 87 kiló mellett.
"Tavaly úgy alakult, hogy a válogatón kikaptam Szőke Alextől - nem vagyok miatta szomorú, hiszen így a nyaramat, az első közös nyarunkat a családomnak szentelhettem, ami rengeteget adott. Ahogyan az is, hogy bátyámnak, a vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Zoltánnak is tavaly született meg a gyermeke, ez hihetetlenül áldott helyzet" - mondta Lévai.
A zágrábi rangsorversenyre, amelyre 33 magyar birkózó nevezett, jövő szerdától vasárnapig kerül sor, utána pedig Tirana (február 26-március 2.) lesz a következő állomás házigazdája. Lőrincz Viktor szövetségi kapitány szerint az első válogató mellett a két rangsorverseny után dől el, hogy ki indulhat áprilisban a pozsonyi kontinensbajnokságon.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások