Leynaud-ra és a nyáron visszavonuló Kiss Évára is számít a győri kézilabda-csapat

Két kapus, a nyáron visszavonuló Kiss Éva és a francia Amandine Leynaud is meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO kézilabdacsapatával.A győri klub keddi tájékoztatása szerint a 32 éves Kiss Éva hosszú távú, négy évre szóló megállapodást írt alá, és a következő idénytől kezdve edzői, kapusedzői iskolába iratkozva a győri utánpótlás munkáját segíti. "Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, de úgy határoztam, hogy a szezon végével befejezem aktív sportolói pályafutásomat. Sokat gondolkodtam a folytatáson, de úgy érzem, ez a legjobb számomra" - mondta a 103-szoros válogatott Kiss Éva.

  
A közlemény szerint a 33 éves Amandine Leynaud is Győrben marad, ám a világbajnok, olimpiai ezüstérmes kapus részben új szerepben is bizonyíthat nyártól. Bartha Csaba klubelnök kiemelte: Laura Glauser és Silje Solberg személyében két új kapus érkezik a győri csapathoz, és a kulcsposzton szeretnék biztosítani a minél zökkenőmentesebb beilleszkedésüket.
   

"Jövőre is három kapussal vágunk neki a szezonnak. Amandine azonban több lesz, mint kapus, hiszen egyben az edzői stáb tagjává is válik kapusedzőként, melyhez a gyakorlata is megvan, hiszen hosszabb ideje a francia junior női kézilabda-válogatott kapusedzői feladatait is ellátta" - közölte a sportvezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com