Ligeti magabiztos győzelemmel kezdett, Vida bosszantó vereséget szenvedett

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: A tavasszal Európa-bajnoki bronzérmes Ligeti Dániel könnyed sikert aratott első mérkőzésén a belgrádi birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, melyen Vida Csaba nyerhető meccsen, bosszantó vereséget szenvedett.A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti a budapesti Eb után combsérülés miatt két hónapot kihagyott, a vb előtt pedig Bánkúti Zsolt szövetségi kapitány elmondta, a szombathelyi klasszis nincs csúcsformában, ennek ellenére képes lehet a jó teljesítményre.
    

A 33 éves, többszörös Eb-dobogós magyar nehézsúlyú a japán Jamamoto Taiki ellen lépett szőnyegre a nyolcaddöntőbe jutásért és már a meccs elején "jelezte", hogy jobb birkózó távolkeleti riválisánál, akit fél perc után szépen léptetett ki a szőnyegről (1-0). A folytatásban meddő állóharcot láthatott a publikum, a harmadik percben aztán Ligeti gyönyörű levitelt mutatott be és szépen megpörgette ellenfelét, így a szünetre fölényes, 5-0-s előnnyel mehetett pihenni.
    

A második három percben a japán igyekezett faragni hátrányán, többször is indított, de a magyar jó érzékkel védte támadásait, az utolsó percben pedig egy gyönyörű lábkivétellel mögé került (7-0) és végül könnyedén nyert. A folytatásban a súlycsoport egyik sztárja, a Rióban olimpiai bajnok, Tokióban bronzérmes, kétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok török Taha Akgül lesz Ligeti ellenfele.
    

A magyar nehézsúlyú birkózóval egy időben a D szőnyegen Vida Csaba küzdött meg az észak-macedón Dejan Mitrovval, akinek semmilyen jelentősebb eredménye nem volt eddig. A találkozó esélyese a kecskeméti versenyző volt, aki nem villogott, de a meccs nagy részében uralta a küzdelmet. Az első menetben Vida riválisa passzivitása után kapott egy pontot, majd egy kivitellel 2-0-s előnybe került. A különbség nem volt nagy, de Mitrov gyakorlatilag veszélytelenül küzdött a szőnyegen, így mégis megnyugtatónak tűnt az állás.
    

A második szakaszban Vida Csaba elsősorban arra ügyelt, hogy őrizze előnyét, a támadást nem erőltette, ami megbosszulta magát, mert fél perccel a vége előtt Mitrov váratlanul mögé tudott került (2-2), ezzel fordított. A feleket húsz másodperccel a vége előtt állították fel a szőnyegről, Vida kivárt, majd hét másodperc volt hátra, amikor indított, de hiába ingatta meg riválisát, mire teljes értékűen mögé került volna, az idő lejárt.


A magyar sarok még kért egy videózást, ami megerősítette, hogy Vida mögékerülése nem sikerült időben, így Mitrov 3-2-re győzött és készülhet az olimpiai és ötszörös világbajnok, címvédő Jordan Burroughs elleni nyolcaddöntőre. A versenynap korábbi szakaszában Püspöki Patrik (86 kg) és Antal Dániel (70 kg) is elveszítette elsőkörös mérkőzését.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com