Liu Shaolin bronzérmes összetettben, negyedik a férfi váltó

Liu Shaolin Sándor bronzérmet nyert összetettben a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságának vasárnapi zárónapján, amelyen a férfi váltó negyedikként zárt.

A magyar versenyző a 3000 méteres szuperdöntőben hetedik lett, ezért két pontot kapott, s 41 ponttal végzett az összetett rangsor harmadik helyén. A szuperdöntőben az egyéni távokon gyűjtött pontok alapján kialakult sorrend első nyolc helyezettje vett részt.

Liu Shaolin Sándor

Liu Shaolin szombaton 500 méteren aranyérmes, 1500-on ötödik volt, vasárnap 1000 méteren a negyeddöntőben kiesett.

Az összetett vb-címet a kínai Han Tian-ju szerezte meg, az ezüstérem a kanadai Charles Hamliné lett.
Liu Shaolin öccse, a 18. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Shaoang ötödik lett a szuperdöntőben, s az összetett pontversenyben is.

Liu Shaolin saját maga és a magyar rövidpályás gyorskorcsolya történetének első összetett vb-érmét nyerte, ahogyan szombaton az 500 méteren aratott diadalával is sporttörténelmet írt.

A szuperdöntő elején Shaoang maradt szorosan az élen haladók mögött, Shaolin Sándor utolsóként követte a mezőnyt, majd lassan feljött az első négy közé. A hajrában a két magyar nem tudott mit kezdeni Tian-juval és Hamelinnel, előbbi győzött, utóbbi harmadik lett, közéjük a hazai közönség előtt szereplő dél-koreai Park Szu Jong fért be másodikként.

Ami a többi magyar egyéni indulót illeti: Knoch Viktor vasárnap 1000 méteren, a Liu testvérekhez hasonlóan, a negyeddöntőig jutott, a táv rangsorában 15. lett, összetettben a 27. helyet szerezte meg az 51 fős mezőnyben.

A nőknél 1000 méteren Bácskai Sára Luca 18., Jászapáti Petra 19. lett, az összetettben előbbi a 18., utóbbi a 23. helyen zárt a 38 korcsolyázót felvonultató mezőnyben.

A férfi váltók fináléjában a magyaroknak a kanadaiakkal, a házigazda dél-koreaiakkal, valamint a kínaiakkal kellett megküzdeniük. Az 5000 méteres viadalon a Liu testvérek, valamint Knoch és Burján Csaba által alkotott csapat szinte végig a negyedik helyen haladt, a kiváló hétvégét záró Liu Shaolinnak a hajrában már nem maradt ereje arra, hogy előzzön. Győztek a kínaiak Kanada és a Koreai Köztársaság előtt.

A magyarok így négy érmet nyertek a vb-n, Liu Shaolin két medálja mellett öccse, Shaoang 1500 méteren ezüst-, 500-on pedig bronzérmet szerzett még szombaton.

A hazai szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint a válogatott hétfőn 19.40 perckor érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, fogadásukra a szurkolókat is várják, a szövetség vezetése pedig a csapatot érintő külön bejelentéssel készül az eseményre.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com