Liu Shaolin hatodik, Knoch hetedik 1500 méteren

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Liu Shaolin Sándor hatodik, Knoch Viktor pedig hetedik lett 1500 méteren a Rotterdamban zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján. A leghosszabb táv csatározásaiban érdekelt másik két magyar közül Liu Shaoangot kizárták az elődöntőben, míg a nőknél Jászapáti Petra a B döntőbe jutott, ahol a negyedik, összességében pedig a tizedik helyen végzett. A férfiak 1500 méteres elődöntőjében Knoch Viktor és Liu Shaoang azonos futamban szerepelt. Utóbbi eleinte a harmadik helyen "utazott", de amikor fokozódott a tempó az élre állt. Az utolsó körökben óriási harcot vívott az amerikai JR Celskivel és a dél-koreai Szin Da Vunnal.


Az utolsó kanyarban összeakadt a korcsolyája tengerentúli riválisával, aki esés közben elsodorta az ázsiai versenyzőt is, így a 18 éves magyar elsőként haladt át a célvonalon. Amíg a trió az A döntőt érő első két helyért csatázott, Knoch feljött negyediknek, de a bukások révén második lett. A zsűri hosszas tanácskozás után szabálytalannak látta a junior vb-n minden távon győztes Liu Shaoangot, azaz kizárta, egyúttal továbbjuttatta két elesett vetélytársát. Bátyja, Liu Shaolin Sándor viszont ugyanolyan magabiztos volt, mint pénteken, amikor mind az öt futamát megnyerte. Öt körrel a vége előtt élre állt, vezető helyét pedig a célig nem adta át másnak.


A nyolcfős fináléban néhány kör után megnyugodtak a kedélyek, azaz sokáig libasorban korcsolyáztak a versenyzők, az 500-on címvédő Liu Shaolin a harmadik, míg Knoch az utolsó pozícióban. Előbbi szinte végig megőrizte a helyét, de az utolsó körben kibontakozó harcban egyszer megbillent, emiatt ritmust vesztett, s egészen a hatodik helyig zuhant vissza.


A győzelmet Szin Da Vun szerezte meg, aki pályafutása negyedik vb-aranyát gyűjtötte be, az előző három diadalát a 2013-as debreceni vb-n aratta, többek között ezen a távon is. Másodikként a kanadai Samuel Girard ért célba, neki ez a harmadik vb-ezüstje, míg harmadik a szintén dél-koreai Szeo Ji Ra lett, aki első egyéni vb-érmének örülhetett.


A nőknél Jászapáti Petra volt érdekelt a leghosszabb táv elődöntőjében. A mindössze 18 éves szegedi versenyző eleinte a hétfős mezőny végén haladt, majd féltávnál kívülről körbekorcsolyázta két riválisát is. Feljebb azonban már nem tudott jönni, sőt az utolsó körökre elfáradt, így kissé lemaradva a hatodik hely nézett ki neki. Csakhogy az utolsó kanyarban a tavalyi junior vb-n négy érmet nyert Cang Ji-cö kilökte egyik kanadai ellenfelét, így a magyar ötödikként ért célba, majd a kizárás által végül a B döntőt érő negyedik helyen végzett. A kisdöntőben szinte végig óriási csata folyt, kanyarról kanyarra változott a sorrend. Jászapáti ötödikként ért célba, de egy kizárás miatt negyedik lett, ami összesítésben a tizedik pozíciót jelenti a távon.


A nagydöntőben Liu Shaolin párja, a brit Elise Christie tíz Európa-bajnoki cím után megszerezte első világbajnoki aranyérmét. A vb-ken korábban négy-négy ezüstöt és bronzot gyűjtött.


    Eredmények:
    férfi 1500 m, világbajnok:
    --------------------------
    Szin Da Vun (Koreai Köztársaság) 2:16.919 perc
2. Samuel Girard (Kanada) 2:16.982
3. Szeo Ji Ra (koreai Köztársaság) 2:17.051
...6. Liu Shaolin Sándor 2:17.204
   7. Knoch Viktor 2:17.265
    Liu Shaoangot kizárták.


    női 1500 m, világbajnok:
    ------------------------
    Elise Christie (Nagy-Britannia) 2:54.369 perc
2. Marianne St-Gelais (Kanada) 2:54.381
3. Sim Szuk Hi (Koreai Köztársaság) 2:54.424
...10. Jászapáti Petra
...31. Keszler Andrea


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com