Liu Shaolin Sándor ezüstérmes 1500 méteren

Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán szombaton.Liu Shaolin SándorA magyar versenyző nagy csatában szerzett érmet a hazai közönség előtt győztes Szemjon Jelisztratov mögött, és a holland Freek van der Wart előtt.

A táv fináléjában Knoch Viktor és Liu Shaoang is rajthoz állt magyar részről, Eb-n korábban még soha nem volt döntős egyszerre három magyar férfi korcsolyázó. Liu Shaoang az ötödik, Knoch a hetedik helyen zárt. Mindketten végig az élmezőny közvetlen közelében haladtak, ám a hajrában a brit Jack Whelbourne elcsúszott, és magával sodorta a két magyart.

Liu Shaolin Sándor, aki pályafutása első egyéni Eb-érmét érdemelte ki, a kora délutáni elődöntős futamát megnyerve, öccse, Shaoang pedig futamában másodikként zárva jutott be az A döntőbe. Knoch a fináléba kerülésért rendezett versenyben csak ötödik lett, ám mivel egyik ellenfele szabálytalanul akadályozta, a bírák utólag továbbjuttatták a döntőbe, amely vele együtt lett hétfős.

A nőknél ugyanezen a távon Bácskai Sára Luca a B döntőbe jutott, ott negyedik lett, így összesítésben a 10. helyen végzett. Jászapáti Petra, aki nem jutott be az elődöntőbe, a helyosztók legjobbjaként a 20. pozícióban zárt a 33 fős mezőnyben.

Eredmény, férfi 1500 méter, Európa-bajnok:
------------------------------------------
Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 2:24.034 perc
2. LIU SHAOLIN SÁNDOR 2:24.463
3. Freek van der Wart (Hollandia) 2:24.601
...5. LIU SHAOANG 2:36.362
...7. KNOCH VIKTOR 2:50.886

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com