Liu Shaolin Sándor ezüstérmes összetettben

Liu Shaolin Sándor ezüstérmes lett összetettben a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán vasárnap.

A magyar versenyző szombaton 1500, vasárnap pedig 1000 méteren volt második, s bár 500-on csak 13. lett, 42 pontot gyűjtött, s bejutott a 3000 méteres szuperdöntőbe, ahol a három táv összesített eredménye alapján a legjobb nyolc korcsolyázó vehetett részt.

d-yt20140213029-jpg.exact999x685

Az összetett Eb-arany sorsa már eldőlt, a hazai közönség előtt szereplő, 89 pontos Szemjon Jelisztratovnak csak célba kellett érnie, Liu Shaolin számára pedig az volt a tét, hogy megőrizze a második helyet. A 20 éves korcsolyázónak ez sikerült, taktikus versenyzéssel negyedik lett a szuperdöntőben, így 50 ponttal végzett a második helyen.

Az arany Jelisztratové, a bronz pedig a francia Jeanne Vincent-é lett. A magyaroknak eddig összetettben a Knoch Viktor által a 2009-es Eb-n szerzett bronz volt a legjobb eredményük egyéniben.

Knoch most a 9., Liu Shaolin öccse, Shaoang pedig a 10. helyen végzett az összetettben, míg a nőknél Jászapáti Petra a 13., Bácskai Sára Luca pedig a 17. lett.

A magyar szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint az eredmények nyomán az is eldőlt, hogy jövőre a magyarok ismét három férfi és két női korcsolyázót indíthatnak az egyéni versenyben.

Eredmények, összetett, Európa-bajnok:
-------------------------------------
férfiak:
1. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 91 pont
2. LIU SHAOLIN SÁNDOR 50
3. Jeanne Vincent (Franciaország) 44
...9. KNOCH VIKTOR 7
..10. LIU SHAOANG 5
nők:
1. Elise Christie (Nagy-Britannia) 112 pont
2. Charlotte Gilmartin (Nagy-Britannia) 47
3. Suzanne Schulting (Hollandia) 42
...13. JÁSZAPÁTI PETRA
...17. BÁCSKAI SÁRA LUCA

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com