Lőrincz Viktor: nagyon meg kell becsülni ezeket az érmeket
A kötöttfogás és a szabadfogás kapitánya elégedetten, a női szakág vezetője csalódottan értékelte a vasárnap zárult tiranai birkózó Európa-bajnokságot, melyet a magyar csapat két ezüst- és négy bronzéremmel zárt.
A három szakág közül a kötöttfogásúak szerepeltek a legjobban. A hattagú fogásnemi válogatott négy dobogós helyet szerzett az albán fővárosban, Szőke Alex (97 kg) és Vitek Dárius (130 kg) második, Fritsch Róbert (77 kg) és Lévai Zoltán (82 kg) pedig harmadik lett.
"Nyilván szerettünk volna aranyat is haza vinni, összességében azonban így is elégedett vagyok a fiúkkal" - értékelt az MTI-nek Lőrincz Viktor szakvezető, aki azt hangsúlyozta, hogy a csapat teljesítményét egészben kell nézni és ez alapján úgy látja, hogy jó az irány, amerre haladnak. - "Sorrendben haladva Robi sorozatban a második világversenyén, Dárius pedig a harmadikon állhatott dobogóra, Lévai Zoli egy súllyal feljebb tudott érmet nyerni, Szőke Alex pedig most először jutott Eb-döntőbe. Ez így együtt nagyon jól néz ki, előre lépett a csapat. A versenyzőkön pedig azt látjuk, hogy jól dolgoznak és hisznek abban a munkában, amit el kell végezniük."
A versenyzőként Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki második szakember úgy véli, hogy a két döntős egyformán nagyon tapasztalt riválistól kapott ki. Viteket az immár 13-szoros kontinensbajnok Riza Kayaalp, míg Szőkét a címvédő Kiril Milov múlta felül, de különösen utóbbi nem volt messze a győzelemtől.
"Dolgozni fogunk azon, hogy ami most hiányzott, az legközelebb már meglegyen.
A szabadfogású csapat öt birkózóval szerepelt az Eb-n, közülük négyen éremért léphettek szőnyegre. Bajcajev Vlagyiszlav (125 kg) ezüst-, Muszukajev Iszmail (70 kg) bronzérmet nyert, míg Végh Richárd (97 kg) és Kuramagomedov Murad (74 kg) nagy csatában, szoros meccsen veszített és lett ötödik.
"Előzetesen aláírtam volna ezt az eredménysort, most azért mégis kicsit bosszús vagyok, mert még ennél is több volt ebben" - kezdte értékelését Bánkuti Zsolt szakvezető. - "Bajcajev kihozta magából a maximumot. Tavaly váltott súlycsoportot, és még érezhető, hogy nem nőtt bele a nehézsúlyban, így pedig különösen értékes a második helye. Muszukajev pedig jelenleg ott tart, hogy vagy nagyon nyer, vagy nagyon kikap. Vele van egy megállapodásunk, hogy jövőre visszatér 65 kilóba, az olimpiai súlyba, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő."
A kapitány szerint Végh Richárd ötödik helye értékes, különösen úgy, hogy rengeteg problémával küzdött az Eb előtt, a verseny legfájóbb pontja pedig egyértelműen Kuramagomedov vesztes elődöntője és helyosztója.
"Én nem tudom, Murad kivel milyen rosszat tett életében, de ez abszurd, ami vele történt. Az elődöntőben a szlovák másfél percig csak védekezett ellene, de nem kapott intést és 1-1-gyel nyert, majd a helyosztón az orosz ellen, amikor az 1-1 neki kedvezett, húsz másodperc után adtak neki egy figyelmeztetést. Ez egy vicc. Azért is fájó ez az egész, mert tudjuk, látjuk, hogy keményen, becsületesen dolgozik évek óta és nem akar összejönni neki az érem. Remélem, ez hamarosan megfordul" - mondta Bánkuti Zsolt Kuramagomedovról, aki negyedszer lett Eb-n ötödik. - "Összességében mindezek ellenére természetesen elégedett vagyok a csapattal, jól sikerült számunkra az Európa-bajnokság."
A három szakág közül egyértelműen a női csapat nyújtotta a legvisszafogottabb teljesítményt, még úgy is, hogy 68 kilogrammban Szabados Noémi nagy hajrával, egyetlen ponttal bukta el a bronzmérkőzését, míg Pók Karolina nyert helyzetből, három másodperccel a vége előtt veszítette el helyosztóját és lett ötödik.
"Szabados Noémit és Pók Karolinát is tudom dicsérni. Utóbbi érme tényleg csak egy hajszálon múlt, nagyon jól birkózott az éremmérkőzésen, Noémi pedig gyengébb kezdés után szépen magára talált. A többiek viszont elmaradtak attól, amit vártunk" - mondta Martin Gábor kapitány. - "Őszintén szólva el vagyok keseredve egy kicsit és nem találom a magyarázatot arra, hogy a csapat nagy része miért birkózott ennyire gyengén. Az elmúlt hetek munkája és mutatott formája nem indokolta ezt, sőt, őszintén szólva álmomban sem gondoltam volna, hogy ez fog történni."
A szakvezető beszélt arról is, hogy még a tiranai edzések is azt mutatták, minden rendben, ám versenyzői közül többen félve birkóztak és sok esetben az utasításokat sem tartották be.
"Az U23-as Európa-bajnok Terék Gerdának (53 kg) le kellett fogyasztania, ráadásul most debütált a felnőttek között és szerencséje sem volt a sorsoláson, mert a fehérorosz Kalidzsinszkaja klasszis, még jobb mint ő. Ennek ellenére kicsit ő is bátortalan volt. Dollák Tamarára és Bognár Erikára, akik álltak már Eb-dobogón, viszont rá sem ismertem, Elekes Enikő esete pedig azért bosszant nagyon, mert amilyen jó volt az első meccsén, annyira rossz a másodikon a német versenyző ellen, akit le kellett volna győznie, de homlokegyenest mást csinált, ahhoz képest, amit kértünk tőle." - fogalmazott Martin Gábor.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások