Losonczi Dávid: nem állok meg az olimpiai aranyéremig

Losonczi Dávid világbajnok, olimpiai ötödik birkózó múlt hétfőn térdoperáción esett át, így három hetes kényszerpihenőjét tölti, ennek ellenére visszatért a lendülete és nem adta fel olimpiai álmait.A hazai szövetség beszámolója szerint Losonczi már régóta tudta, hogy műtét vár rá, de mivel olimpiára készült, nem foglalkozott vele. Jelenleg arra koncentrál, hogy tökéletes állapotban vágjon neki az alapozásnak, és elmondása szerint, nemrég a kontroll vizsgálaton is megerősítették abban, hogy minden a legnagyobb rendben halad.

A 24 éves kötöttfogású birkózó felidézte a Párizsban történteket - ahol vb-címvédőként két győzelem után két vereséggel az ötödik helyen zárt - és bár készült a nagy közönségre, valamint a média hatványozott érdeklődésére is, mégis meg volt szeppenve és nem tudta kizárni, hogy olimpián birkózik.

"Ez volt életem első olimpiája, meg kellett élni. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas nyomással mentem ki, amelynek egy részét én tettem magamra. Azt vártam, és mások is azt várták, hogy aranyéremmel térek haza. Úgy hiszem, ez hiba volt, úgy kellett volna kimennem, hogy kibirkózom magam, és lesz, ami lesz"
- mondta a 87 kilós klasszis, majd hozzátette, nagyon rosszul érintette a későbbi győztes, Szemen Novikovtól az elődöntőben elszenvedett vereség, de hisz abban, hogy minden okkal történik és már pozitívan látja a helyzetet, majd kijelentette: "nem állok meg az olimpiai aranyéremig!"

A nyári játékokat követően rengeteg üzenetet kapott a szurkolóktól, emiatt átértékelte a párizsi szereplését. "Nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem. Nyilván nem az ötödik helyért mentem ki, de az emberek ettől függetlenül is szerettek, azért, aki vagyok. Ez minden szempontból nagyon sokat adott, hatalmas motivációt jelent a jövőre.

Szóval mindent összevetve: nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg" - mondta az ESMTK sportolója, aki az olimpián azt is kijelentette, hogy az ötödik helyéért járó pénzjutalmat teljes egészében jótékony célokra fordítja majd, most pedig elárulta, hogy ezt az összeget (15 millió 700 ezer forint) kiegészítette 16 millió forintra, és három részben fogja szétosztani. Losonczi nem árulta el, hogy pontosan kiknek adja ezt a pénzt, de az egészségügyet, a lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket is egyaránt szeretne belőle támogatni.

"Megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom. Soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom"
- hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com