Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe keirinben
Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe, így a 7-12. helyért harcolhat keirinben a konyai pályakerékpáros Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján.
A vigaszági futama megnyerésével elődöntős magyar bringásnak kifejezetten nehéz volt a dolga, ugyanis a fináléba jutásért három riválist kellett volna megelőznie úgy, hogy öt ellenfele között ott volt a többi között a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője, a holland sprintersztár Harrie Lavreysen, a keirinben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes brit Matthew Richardson, valamint az a Rayan Helal, aki a francia csapattal sprintben aranyérmet nyert a törökországi kontinensviadalon.
Lovassy az elődöntő előtt a versenybíró táblagépére bökve az ötödik pozíciót kapta a felvezető speciális motorkerékpár mögött, előtte közvetlenül Lavreysen tekert.
A felvezető kiállása után viszonylag későn növelte a tempót a holland és szerezte meg a finálét jelentő harmadik helyet, Lovassy pedig kiszakadt a szélárnyékából és végül hatodik lett a futamban.
Lovassy a 7-12. helyért kiírt 13.49-kor kezdődő futamban zárja az Eb-t.
(Forrás: MTI)
A vigaszági futama megnyerésével elődöntős magyar bringásnak kifejezetten nehéz volt a dolga, ugyanis a fináléba jutásért három riválist kellett volna megelőznie úgy, hogy öt ellenfele között ott volt a többi között a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője, a holland sprintersztár Harrie Lavreysen, a keirinben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes brit Matthew Richardson, valamint az a Rayan Helal, aki a francia csapattal sprintben aranyérmet nyert a törökországi kontinensviadalon.Lovassy az elődöntő előtt a versenybíró táblagépére bökve az ötödik pozíciót kapta a felvezető speciális motorkerékpár mögött, előtte közvetlenül Lavreysen tekert.
A felvezető kiállása után viszonylag későn növelte a tempót a holland és szerezte meg a finálét jelentő harmadik helyet, Lovassy pedig kiszakadt a szélárnyékából és végül hatodik lett a futamban.
Lovassy a 7-12. helyért kiírt 13.49-kor kezdődő futamban zárja az Eb-t.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások