Lovrencsics erősebbnek tartja a lengyel csapatot, mint az NL-ellenfeleket
A csütörtöki, hazai mérkőzés előtt Lang Ádám is kitért a Bayern München csatárára, kérdésre válaszolva kiemelte annak a fontosságát, hogy a különböző meccsszituációkban képesek legyenek Lewandowski lépéseire reagálni. "Vakinek mindig nyomás alatt kell őt tartani, ott kell mellette lenni" - hangsúlyozta. A ciprusi Omonia védője úgy vélekedett, hogy a magyar csapat építhet arra, ami a Nemzetek Ligájában összeállt, mint mondta, a lengyelek ellen fejben kell rendben lenniük a játékosoknak.
"Egy nagy csapat lesz az ellenfelünk, de megmutattuk már, hogy ilyenek ellen is tudunk játszani. Mindenki nagyon várja a meccset, szeretnénk jó eredményt elérni" - tette hozzá. Lovrencsics beszélt arról is, hogy szép négy évet töltött Lengyelországban, illetve, hogy lengyel felesége neki szurkol, de más sportág esetében más lenne a helyzet.
A felkészülést illetően elmondta, hogy mivel a keret jelentős része csak most érkezett meg Telkibe, eddig többnyire kiscsoportos játék szerepelt a programban, de most, hogy már a külföldön játszók is megérkeztek, előtérbe kerül a taktika és konkrétan a lengyelek elleni mérkőzés. A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től játszik a Puskás Arénában, zárt kapuk mögött a lengyel csapattal, majd három nappal később San Marino, március utolsó napján pedig Andorra vendége lesz.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások