Märcz Tamás 19 fős keretet hirdetett

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden 19 fős keretet hirdetett a nyári, tokiói olimpiára.A hazai szövetség honlapja alapján a névsorban a 2020-ban  Európa-bajnok játékosok mindegyike megtalálható, mellettük hatan küzdenek azért, hogy kiharcolják a tokiói csapattagságot. A felkészülés jövő kedden indul, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében érdekelt FTC játékosai június tizedikén csatlakoznak.

    
"Ami a legfontosabb és klubsemlegesként a legnagyobb öröm, hogy a járványhelyzet ellenére a Magyar Kupa, a magyar bajnokság és az Eurokupa is lezajlott, illetve a BL zárásának is a küszöbén vagyunk. A klubok folyamatosan tudtak játszani, ami elengedhetetlen volt az olimpiát megelőző szezonban" - fogalmazott a waterpolo.hu-n a kapitány.
     

"Minden csapat érintve volt a járványban, hol a szezon elején, hol a közepén, hol a végén jelentkezett a probléma, válogatott játékosok többségének is hosszabb-rövidebb ideig kellett kihagynia edzéseket, mérkőzéseket. Nem volt egyszerű a helyzet, mindazonáltal a szezon végére úgy látom, hogy a válogatott kerettagok többsége visszanyerte korábbi formáját." - tette hozzá.
    

A kapitány szerint a válogatott igyekezett alkalmazkodni a klubok problémáihoz, így néhány betervezett évközi edzőtábor is elmaradt emiatt. Az olimpiára 12 plusz 1 fő tartalék nevezhető majd.


    A 19 fős olimpiai keret:
     kapusok:
Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

    mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com