Märcz Tamás: szeretnénk jól csoportosítani a játékosainkat

Az elmúlt év utolsó napjaiban is tréningezett, illetve a következő rövid időszakban szintén edzéseket vezényel csapatának Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.December végén a fiatalabbakkal foglalkozott, most pedig a felnőtt csapattal készül a tréner. A gárda első idei tétmérkőzését január 18-án vívja, akkor Győrben Montenegró lesz az ellenfél a világligában.
   

"Az egy jövőbe mutató keret, velük az év során többször is szeretnék foglalkozni, ha éppen van rá lehetőség.

Főleg azokkal lesz erre lehetőség, akik nem érintettek a Bajnokok Ligájában" - mondta az év végén összehívott társaságra utalva az MTI-nek az olimpiai bronzérmes gárda szövetségi kapitánya. A szakember kedden a Duna Arénában rendezett sajtónyilvános edzésen kiemelte, a tétmérkőzésekre a mostani keretből - amelyből néhányan sérülés miatt hiányoznak - kerül ki a csapat, persze extrém esetek előfordulhatnak.
    

"Mindenkinek megmondtam, hogy kifelé és befelé is nyitva van az ajtó, ha valaki a klubjában, vagy itt nálunk olyan teljesítményt nyújt" - jegyezte meg. Märcz Tamás arról is beszélt, hogy az áprilisi világbajnoki felkészülésig csak a világliga-mérkőzéseket megelőző rövid összetartások alkalmával tudnak majd gyakorolni, ezért bízik benne, hogy a játékosok a tavaszi "kezdésre" jó fizikai állapotban, kiemelkedő teljesítménnyel a hátuk mögött érkeznek meg.
    

Hozzátette, egy világbajnokság a presztízse miatt mindig fontos, azonban a Fukuokában sorra kerülő májusi esemény ezúttal nem kvalifikál sehova, míg az augusztusi, horvátországi Európa-bajnokságról már ki lehet jutni a 2023-as világbajnokságra, ami fontos állomása lesz a párizsi olimpiai ciklusnak. "Szeretnénk jól csoportosítani a játékosainkat és mindenhol jó eredményt elérni" - jelentette ki Märcz Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com