Ma Lung visszatér Budapestre

Bombaerős mezőnnyel rajtol jövő hétfőn a BOK Csarnokban az asztalitenisz WTT Star Contender-verseny.Az elhalasztott Grand Smash-torna helyett három rövidebb WTT-viadalnak ad otthont Budapest július 11. és 23. között. A jövő hétfőn kezdődő Star Contender erőssége alig marad el a topkategóriás GS-tornákétól. A magyar szövetség tájékoztatása szerint férfi egyesben asztalhoz áll például minden idők egyik legjobb játékosa, a kínai Ma Lung, akinek jó emlékei lehetnek a magyar fővárosról, ugyanis 2019-ben itt lett egyesben harmadszor világbajnok.


Honfitársai közül az indulók között lesz Liang Csing-kun, Vang Csu-csin és Lin Kao-jüan is, de a közönségkedvencek közül nevezett a brazil Hugo Calderano, a japán Harimoto Tomokazu és a nigériai Aruna Quadri is, az európai élvonalat pedig többek között a tavalyi vb-n ezüstérmes svéd Truls Möregardh, a szlovén Darko Jorgic és a németek klasszisai, Timo Boll és Dimitrij Ovtcharov képviselik majd.
    

Hazai részről Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor és Lakatos Tamás a főtáblán kap helyet, míg András Csaba és Kishegyi Ákos a selejtezőben kezd. Női egyesben a nevezési határidőig a világranglista első 21 helyezettjéből csak a 14. helyen jegyzett szingapúri Feng Tien-vej nem jelezte részvételi szándékát. A legjobb magyar, Póta Georgina 57.-ként a selejtezőben kezdhetne, de főtáblás szabadkártyát kapott, csakúgy, mint Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett. A hazai pályának köszönhetően ott lehet a selejtezőben Dari Helga, Nagyváradi Mercédesz és Imre Leila.
    

Az egyéni versenyszámok győztesei 10 ezer dollárt (körülbelül 3,8 millió forintot) kapnak. Férfi párosban az Ecseki, Szudi és az András, Lakatos kettős főtáblás, női párosban a Madarász, Póta duóra igaz ez, míg az Imre, Nagyváradi és a Bálint, Hartbrich páros a selejtezőben kezd. Vegyes párosban nem lesz selejtező, a legjobb 16 kettős a nyolcaddöntővel indít, köztük Ecsekivel és Madarásszal. A jegyekhez a helyszínen lehet hozzájutni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com