Madison Keys meccslabdát hárítva jutott a döntőbe

A 19. helyen kiemelt Madison Keys lesz a világelső és címvédő Arina Szabalenka ellenfele a női egyes döntőjében az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az amerikai játékos meccslabdát hárítva búcsúztatta csütörtökön a második helyen kiemelt lengyel Iga Swiateket.A második elődöntő ideges játékkal indult, négy brék után 2:2 állt az eredményjelzőn, majd az ötszörös Grand Slam-győztes, 23 éves Swiatek - aki az idei tornán játékot is alig vesztett - nagy csatában, 50 perc alatt megnyerte a nyitószettet.

Ezt követően azonban érthetetlenül visszaesett a játéka, így a 29 esztendős Keys könnyedén, mindössze 27 perc alatt kiegyenlített.

A döntő szettben aztán mindketten rendkívül koncentráltan játszottak, 5:5-ig hozták az adogatójátékukat, majd egy-egy brék következett - Swiateknek 6:5-nél volt egy meccslabdája is -, így 6:6 után jöhetett a tíz pontig tartó tie-break. Ebben rendre a lengyel teniszező vezetett, 7-7-nél azonban az amerikai kiegyenlített, majd mérkőzéslabdához jutott, amit értékesített is, így a 2 óra 37 perces csata után ő örülhetett.

A világranglistán 14. Madison Keys korábban egyszer, a 2017-es US Openen játszhatott döntőt Grand Slam-tornán.

A női egyes fináléját szombaton rendezik az Australian Openen.

Eredmények:

női egyes, elődöntő:

Keys (amerikai, 19.)-Swiatek (lengyel, 2.) 5:7, 6:1, 7:6 (10-8)

korábban:

Szabalenka (fehérorosz, 1.)-Badosa (spanyol, 11.) 6:4, 6:2

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com