Maga mögött tartaná riválisát az RB Leipzig

Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a második helyről várja a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulóját, amelyben szombaton délután az egy ponttal mögötte álló Stuttgartot fogadja.A hétközi, Cottbus elleni 4-1-es Német Kupa-győzelem után a másodosztályban szereplő csapatnál lényegesen nehezebb ellenfél vár a két magyart foglalkoztató csapatra. Az utóbbi öt forduló eredménysorát tekintve hasonló a teljesítményük, annyi különbséggel, hogy a Stuttgart mind az öt bajnokiját megnyerte, míg Ole Werner vezetőedző együttese a dortmundi 1-1-es döntetlennel pontokat veszített.

A rangadó jelző a két együttes helyezése miatt mindenképpen megállja a helyét, s bár hasonló felállásban májusban a vendégek győztek, az azt megelőző hat Lipcsében rendezett bajnokit a házigazda nyerte. Willi Orbán az előző fordulóban, Augsburgban lejátszotta 234.

Bundesliga-mérkőzését a Leipzig futballistájaként, s ezzel klubrekorder lett a mezőnyjátékosok között, megelőzve a dán Yussuf Poulsent, aki 2013 és 2025 között volt a csapat légiósa.

Szintén kiemelt fontosságú lehet a listavezető, egyben címvédő Bayern München és az ötödik helyen álló, tavaly bajnoki aranyérmes Bayer Leverkusen összecsapása. A bajorok százszázalékos teljesítménnyel vezetik a mezőnyt, ugyanakkor a bajnokságban és a Német Kupában elért eredményeket figyelembe véve három éve nem nyertek szombat esti riválisuk ellen, három vereség mellett csupán három döntetlenre futotta. Igaz tavasszal, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében kettős győzelemmel, kapott gól nélkül ejtették ki a Leverkusent.

Szombaton lép pályára az Union Berlin is, amely szerdán este hosszabbításos mérkőzésen jutott tovább a Német Kupában a másodosztályú Arminia Bielefelddel szemben. Schäfer András együttese azt a hozzá hasonlóan hektikus teljesítményt nyújtó Freiburgot látja vendégül, amelytől a német élvonalban pályaválasztóként még nem kapott ki.

A berliniekhez hasonlóan a mezőny második felében álló Wolfsburg vasárnap délután a Hoffenheimmel játszik hazai pályán. Kedden a Német Kupában megmutatta, miért szerepel gyengén az ősszel, mivel - ugyancsak Wolfsburgban - kikapott a másodosztályban szereplő Holstein Kieltől. Dárdai Bence az előző bajnoki fordulóban először lépett pályára ebben az idényben, de csak harmincöt percet kapott, a Kiel elleni kupamérkőzésen pedig mindössze hetet.

Bundesliga, 9. forduló:

péntek:

FC Augsburg-Borussia Dortmund 20.30

szombat:

FSV Mainz-Werder Bremen 15.30

St. Pauli-Borussia Mönchengladbach 15.30

1. FC Heidenheim-Eintracht Frankfurt 15.30

RB Leipzig-VfB Stuttgart 15.30

Union Berlin-SC Freiburg 15.30

Bayern München-Bayer Leverkusen 18.30

vasárnap:

VfL Wolfsburg-TSG 1899 Hoffenheim 17.30

1. FC Köln-Hamburger SV 15.30

A tabella:

1. Bayern München 8 30- 4 24 pont

2. RB Leipzig 8 16- 9 19

3. VfB Stuttgart 8 13- 7 18

4. Borussia Dortmund 8 14- 6 17

5. Bayer Leverkusen 8 18-11 17

6. Eintracht Frankfurt 8 21-18 13

7. TSG Hoffenheim 8 15-13 13

8. 1. FC Köln 8 12-11 11

9. Werder Bremen 8 12-16 11

10. Union Berlin 8 11-15 10

11. SC Freiburg 8 11-13 9

12. VfL Wolfsburg 8 9-13 8

13. Hamburger SV 8 7-11 8

14. St. Pauli 8 8-14 7

15. FC Augsburg 8 12-20 7

16. FSV Mainz 05 8 9-16 4

17. FC Heidenheim 8 7-16 4

18. Borussia Mönchengladbach 8 6-18 3

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com