Magabiztos angol és algériai siker

Az angol és az algériai válogatott is fölényesen győzött a csütörtökön (ma) kezdődő labdarúgó-világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, a portugálok viszont megszenvedtek Nigéria ellen.Az egyszeres világbajnok angolok már a kilencedik percben előnybe kerültek Declan Rice révén, majd Anthony Gordon büntetőből talált be a 62. percben. A végeredményt Ollie Watkins állította be három perccel a lefújás előtt. Az angol válogatott az L csoportban szerepel a világbajnokságon, ahol jövő szerdán a horvátok ellen kezdi meg szereplését, hat nappal később Ghána, június 27-én pedig Panama lesz az ellenfele.

Cristiano Ronaldóval a kezdőcsapatban a portugálok a 75. percig 1-1-es döntetlenre álltak Nigériával, ekkor azonban Francisco Conceicao megszerezte a győztes találatot. Roberto Martínez szövetségi kapitány együttese a K csoportban szintén jövő héten szerdán játssza első mérkőzését, a Kongói DK elleni összecsapást követően június 23-án az üzbégek, négy nappal később pedig a kolumbiaiak ellen lép pályára. Algéria 4-0-ra verte Bolíviát, elsősorban a második félidő közepén öt perc alatt szerzett három találatának köszönhetően.

Az észak-afrikai ország csapata a J csoportban összekerült a címvédő argentin válogatottal és kedden ellene játszik, míg Jordániával június 22-én, öt nappal később pedig Ausztriával találkozik. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban csütörtökön (ma) kezdődő világbajnokságon 48 csapat szerepel. A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti.

Eredmények:

Portugália-Nigéria 2-1 (1-1)

Anglia-Costa Rica 3-0 (1-0)

Algéria-Bolívia 4-0 (1-0)

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com