Magabiztos kezdés férfi kardban
A vártnál könnyebb rajttal, a georgiaiak elleni magabiztos győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A hazai együttes sem vonzott "valódi" nézőket az Olimpiai Palota központi csarnokába, ahogy a korábbi napokon, úgy hétfőn is szinte üresek voltak a lelátók, gyakorlatilag csak a küldöttségek tagjai, illetve vélhetően hozzátartozók, barátok kísérték figyelemmel a történéseket.
A júniusi Európa-bajnokságon a negyeddöntőben csupán négy tussal nyertek a georgiaiak ellen a címüket később megvédő magyarok, de közben jelentős hátrányban is voltak. Ezúttal egyoldalúbban alakult a mérkőzés, elsősorban amiatt, hogy az ellenfélnél csak az egyéniben világbajnok Szandro Bazadze vívott eredményesen.
Rabb Krisztián 5-2-es sikerrel nyitott az idősebb, de gyengébb Bazadze, Beka ellen. Utána a vb-n most bemutatkozó Gémesi Csanád - aki egyéniben nem versenyzett - 8-2-re kikapott Szandro Bazadzétől, később azonban két további asszóját megnyerte: Beka Bazadze ellen 6-1-re, Vahtangi Arcsvadzével szemben 5-0-ra.
Az első párharc után a következő hét magyar sikerrel zárult, a Beka Bazadze helyére beállt Giorgi Urusadze is kikapott, így Rabb 40-24-es állásnál ment fel, hogy lezárja a mérkőzést Szandro Bazadzével szemben. Ez ugyan nehezen jött össze neki, de komoly izgulni való azzal együtt sem volt, hogy ezt a párharcot 12-5-re elvesztette.
A magyarok így is kilenc tus különbséggel nyertek, és a negyeddöntőben a kínaiakkal vívnak majd. Iliász Nikolász nem lépett pástra.
Eredmények:
férfi kard, csapatverseny (32 együttes):
vasárnap:
a 32 között:
Magyarország-Egyesült Arab Emírségek 45-18
hétfőn:
a 16 között:
Magyarország-Georgia 45-36
(Forrás: MTI)
A hazai együttes sem vonzott "valódi" nézőket az Olimpiai Palota központi csarnokába, ahogy a korábbi napokon, úgy hétfőn is szinte üresek voltak a lelátók, gyakorlatilag csak a küldöttségek tagjai, illetve vélhetően hozzátartozók, barátok kísérték figyelemmel a történéseket.A júniusi Európa-bajnokságon a negyeddöntőben csupán négy tussal nyertek a georgiaiak ellen a címüket később megvédő magyarok, de közben jelentős hátrányban is voltak. Ezúttal egyoldalúbban alakult a mérkőzés, elsősorban amiatt, hogy az ellenfélnél csak az egyéniben világbajnok Szandro Bazadze vívott eredményesen.

Hozzászólások