Magabiztosan várhatja a Ferencváros a Ludogorec elleni visszavágót

Kedd este a Groupama Arénában fogadja a bolgár Ludogorec együttesét a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, amelyen a magyar bajnok megismételné hat évvel ezelőtti sikerét.Múlt héten, a párharc első felvonásán Razgardban gól nélküli döntetlen született, de Robbie Keane együttese könnyen többgólos előnyre tehetett volna szert, lehetőségeit azonban elpuskázta, így teljesen nyílt maradt a párharc.

A két együttes a 2019/20-as idényben már játszott egymással, nem is egyszer. A BL-selejtező első fordulójában a Ferencváros 2-1-es előnnyel várta a razgradi visszavágót, amelyen 3-2-re nyert, így kettős győzelemmel jutott tovább. Később átkerült az Európa-liga csoportkörébe, amelyben újra összekerült a bolgár bajnokkal.

A második számú európai kupasorozatban már nem tudta megismételni három hónappal korábbi teljesítményét, mivel a Groupama Arénában a Ludogorec 3-0-ra győzött, Bulgáriában pedig 1-1-es döntetlen született. A csoportból végül az Espanyol mellett a Ludogorec jutott tovább, a Ferencváros a harmadik helyen végzett, azaz véget ért számára az európai kupaszereplés.

A mostani idényben Robbie Keane vezetőedző együttese a második körből az örmény FC Noah ellen kettős győzelemmel jutott tovább, de az idegenbeli 2-1-es siker után saját közönsége előtt a vártnál nehezebben nyert. A zöld-fehérek háromszor is vezetést szereztek, ám a vendégek háromszor egyenlítettek, végül Varga Barnabás a 74. percben negyedszer is előnyhöz juttatta csapatát, amely később már nem engedte ki kezéből a győzelmet.

Az FTC a bajnokságban, szombaton a Nyíregyháza otthonában lépett pályára, és a duplázó Gruber Zsombor vezetésével simán, 4-1-re győzött. A Ferencváros egy győzelemmel a legrosszabb esetben is az Európa-liga főtábláján lesz érdekelt.

A továbbjutó a Qarabag és a Skendija párharcának győztesével találkozik a főtáblára jutásért, míg az alulmaradó együttes ugyancsak az azeri vagy az északmacedón gárdával csap össze az Európa-liga selejtezőjének utolsó körében. A 20.15 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com