Magyar állampolgár lett Stopira

 Letette hétfőn az állampolgársági esküt a MOL Fehérvár FC zöld-foki szigeteki labdarúgója, Ianique dos Santos Tavares, azaz Stopira.A játékos Cser-Palkovics András polgármester előtt mondta el magyarul az eskü szövegét. Az ünnepélyes pillanatokat követően kiemelte: hét és fél éve érkezett Magyarországra és nagyon jól érzi magát az országban.

Mint mondta, Székesfehérvárt a második otthonának tekinti, s nagy boldogság számára, hogy mostantól magyar állampolgárként dolgozhat a fehérvári futballsikerekért.

    
Stopira a legjobb magyarországi futballélményei közé sorolta az első bajnoki cím megszerzését, valamint az előző szezonból az Európa-liga csoportkörös szereplést és a Magyar Kupa-elsőséget. Jelezte, hogy hosszabb távra tervez Magyarországon, akár a karrierje végéig is szívesen maradna a Fehérvár keretének tagja, ahol jelenleg ő a harmadik legrégebbi tag, csak Vinícius Paulo és Kovács István érkezett nála korábban az együtteshez.
    

A balhátvéd hangsúlyozta, hogy idén szeretné megnyerni mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát, ami klubtörténeti tett lenne, hiszen korábban a Fehérvárnak ez nem sikerült egy szezonon belül. Cser-Palkovics András rámutatott, hogy sok olyan határon túli és külföldi sportoló van, aki hosszú éveket tölt el Fehérváron, ahol aztán otthonra is talál. Közéjük tartozik Stopira is, aki sokat tett a magyar és a fehérvári labdarúgásért - tette hozzá.
  

A 31 éves Stopira 2012 júliusa óta futballozik Székesfehérváron, kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes. A Fehérvárban összesen 224-szer lépett pályára, ezeken a mérkőzéseken 18 gólt szerzett, az NB I-ben 166 mérkőzésen 14 gólja van. Harmincegyszeres zöld-foki szigeteki válogatott, egy találata van címeres mezben. Stopira a harmadik külföldi fehérvári játékos Loic Nego és a Vinícius Paulo után, aki magyar állampolgár lett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com