Magyar bajnoki címért indul a Ferencváros-Újpest elődöntő

A magyar bajnoki címért és a fináléba kerülésért zajlik a címvédő Ferencváros és az Újpest vasárnap kezdődő párharca a jégkorong Erste Ligában.A zöld-fehérek szerdán a hatodik találkozón zárták le negyeddöntős párharcukat a Fehérvári Titánok ellen, míg az Újpest már egy hete nem játszott mérkőzést, mivel söpréssel, 4-0-ra múlta felül a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó elődöntőben a pályaválasztó előnye a középszakaszelső Ferencvárosé lesz, amely tavaly először nyerte meg a sorozatot, a magyar bajnoki címet pedig 22 év után hódította el ismét. Az Újpest legutóbb 2009-ben volt ezüstérmes a bajnokságban, míg aranyérmet 1988-ban ünnepelhettek a lila-fehérek. A két csapat 1992 után játszik egymás ellen a magyar bajnoki címért.

    
A másik ágon két erdélyi együttes párharca következik az elődöntőben. A Csíkszereda részvétele már biztos, a Brassó és a Gyergyói HK pedig pénteken este, hetedik mérkőzésen dönt a négy közé jutásról. A hazai párharcot illetően Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom trénere az MTI-nek úgy fogalmazott, nekik jó, hogy meccsből érkeznek, és így készülhetnek a vasárnapi derbire. Rámutatott: mindennek két oldala van, lehet, hogy az Újpestnek segít a pihenés, de saját csapata esetében sem beszélhet fáradtságról, hiszen jól bírták a negyeddöntős összecsapások végét.
    

"Változatlanul csak az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk. Már az első meccsen ugyanazzal az akarattal, erőfeszítéssel akarjuk folytatni, mint ahogy a Titánok ellen abbahagytuk" - fejtette ki. A Ferencváros elsőszámú kapusa, a válogatott Arany Gergely hiányzott a Fehérvári Titánok elleni utolsó összecsapásról. Amint azt Fodor Szabolcs elmondta, kisebb sérüléssel bajlódik, ezért nem tudta vállalni a játékot. Az orvosi stáb kezeli, az pedig, hogy mikor lesz újra bevethető, később fog eldőlni, ám amint lehet, elkezdi az edzéseket.
    

Baróti Zsolt, az újpestiek vezetőedzője az MTI-nek elmondta: csapatának nem kell extra motiváció, mert az maga a Fradi-Újpest derbi. "Szakmailag, egészségileg, mentálisan készen állunk a Ferencváros ellen. Edzőként is ilyen csatákra vágyom, az adrenalinszintem az egekben, és úgy látom, a játékosoknak sem kell adnom belőle" - fogalmazott Baróti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com