Magyar csapat is indul a hongkongi sárkányhajó versenyen

Idén először, egyetlen "nemzeti" csapatként magyarok is indulnak a hongkongi sárkányhajó versenyen, amely Magyarország térségbeli láthatóságának növeléséhez is hozzájárul - számolt be az MTI-nek Erdődi Ákos hongkongi magyar főkonzul.

A hongkongi főkonzulátus tavaly novemberi újranyitásának egyik kiemelt célja volt, hogy a nem hagyományos diplomáciai eszközöket is felhasználva építse az országképet a határokon túl. A részvétel a nagy hagyományokkal rendelkező sárkányhajó versenyen és a magyar csapat népszerűsége ezt nagy mértékben segíti - mondta Erdődi Ákos.
Az edzések a helyi magyar közösség mintegy egyötödét mozgósították, emellett kiváló közösségteremtő erőként hatnak.

HongKong16_CNT_12Oct10_pr_bA csapat hagyományteremtő céllal alakult, s a világhíres magyar vízisport hagyomány részévé válása a hosszú távú cél - fogalmazott Erdődi. A felkészülés és versenyzés jelenleg ön- és szponzori finanszírozással valósul meg, de a sportért felelős államtitkárságtól már ígéretet kaptak az állami támogatás lehetőségeinek vizsgálatára. A csapat főszponzorai között a magyar Graphisoft, a magyar borokat is importáló helyi Wiseville, a magyarok alapította Global Citizen nyelviskola, Magyarországról pedig a Pottyflip található meg.

A csapat március óta heti edzéssel készül a hétfői megmérettetésre, s újonc jellege, valamint a kezdő csapattagok túlsúlya ellenére az erős középmezőnyben teljesített idáig - mondta el az MTI-nek Danyi Diána, a hongkongi főkonzulátus kulturális, oktatási és sportügyekért felelős munkatársa. Az erő és a technika megvan, főleg az összeszokottságon kell javítani, s rutint szerezni - tette hozzá Danyi.

Egyetlen, javarészt nemzeti csapatként a magyarok nagy népszerűségnek örvendenek, ezt a Herczeg Zoltán tervező által megálmodott gyönyörű mezek is fokozzák. A csapat tagjai között van Pálos György, a jelenleg a hongkongi CityU Egyetemen tanító filmrendező, a nem magyar tagok között pedig ott van például Mirek Adamczyk hongkongi lengyel főkonzul is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com