Magyar edzője szerint a Rosztov-Donnál még nem minden tökéletes

Magyar edzője, Hlavaty Tamás szerint még nem minden tökéletes a Rosztov-Don női kézilabdacsapatánál, amely szombaton a Ferencváros vendégeként kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében.Svéd vezetőedzője, Per Johansson távollétében a magyar asszisztens irányításával szerepel az orosz együttes az érdi mérkőzésen. A szlovákiai magyar szakember, aki nemrég a csapata sikerével zárult orosz szuperkupa-mérkőzésen is egyedül irányította az alakulatot, a handballfast.com oldalnak adott interjúban kiemelte, hogy a Rosztov-Don a legerősebb együttes az orosz bajnokságban.

    
"Nyilvánvaló, hogy még nem minden tökéletes, leginkább a támadójátékunkat kell tovább javítanunk, de a csapatszellem ragyogó, és védekezésben is kiválóan teljesítettek a lányok. Mindennek köszönhetően nyertük meg a Szuperkupát a CSZKA Moszkvával szemben" - mondta.

A másodedző kitért rá, hogy a jelenleg 16 tagú kerettel rendelkező Rosztov-Don számára komoly erősítést jelentett Anna Lagerquist és Gras Zaadi, akik a közelmúltban csatlakoztak az orosz bajnoki címvédőhöz. Egyelőre kérdőjeles ugyanakkor a 21 éves Milana Tazsenova szereplése, aki hosszú térdsérülés után tért vissza, de még nem teljes értékű játékos. Bizonyosan nem vetheti be a szakember a tapasztalt brazil kapust, Mayssa Pessoát, akinek a térde a közelmúltban súlyosan megsérült.
    

Az FTC-t illetően azért is "képben van" a magyar edző, mert Rosztovba a BL-címvédő Győrtől érkezett, együtt a spanyol sikeredzővel, Ambros Martínnal, aki időközben megvált a vezetőedzői tisztétől, hogy csak az olimpiai címvédő orosz női válogatottal foglalkozzon. Hlavaty Tamás az interjúban elmondta, természetesen naprakész a Ferencvárosból, tudja, hogy magabiztosan nyerte meg nyitómérkőzését a magyar bajnokságban a Vác ellen, és hogy az NB I-es idénykezdet előtti edzőmeccsen simán verte a Győrt.
   

"A Fradi jelentősen frissítette a keretét, és komoly kihívást jelent mindenkinek nemcsak Magyarországon, hanem a Bajnokok Ligájában is - jelentette ki Hlavaty. - Az Elek Gábor vezette Ferencváros sajátossága, hogy kiforrott játékrendje van, a csapat mindig nagyon jó a szezon elején, és ez az ősz sem jelent kivételt."
    

Hlavaty szerint az FTC-t nagyon jó kézilabdázók alkotják, és remekül erősített külföldi válogatott játékosokkal is Németországból és Hollandiából. "Kiemelném a korábbi Rosztov-beálló Julia Behnkét, továbbá a szintén német Emily Bölköt. A balátlövő generációjának egyik legtehetségesebb játékosa, aki még csak 22 éves, de már sokat tud a kézilabdából" - jelentette ki.
    

Hlavaty Tamás elmondta, hogy a szombaton 18 órakor kezdődő érdi mérkőzés előtt egyetlen magyar kollégájával sem konzultál. "Jó viszonyban vagyunk, de ebben az értelemben hazafiak, akik a saját kézilabdájuk sikeréért szorítanak. A hangsúly nem mások szakmai titkainak keresésére, hanem saját felkészülésünkre esik" - fogalmazott.
    

A magyar szakembert arról is kérdezték, hogy Ambros Martín távozását követően hogyan fogadta Per Johansson kinevezését. "Miután aláírták vele a szerződést, a klub vezetői azt mondták, hogy szeretnék folytatni az együttműködést velem. Aztán felhívtuk Pert, és mindenben egyetértettünk. Hangsúlyoztam, hogy számíthat rám. Tudattam vele, készen állok arra, hogy - miként szülőföldemen, Szlovákiában mondják - harmadik kézzé váljak a csapat vezetésében."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com