Magyar főkoordinátor az asztalitenisz-versenyen

Magyar sportvezető a főkoordinátora a szerdán kezdődő riói paralimpia asztalitenisz-versenyének: Barsai Emese korábban a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára volt, másfél éve pedig Lausanne-ban dolgozik a sportág nemzetközi szövetségének (ITTF) egyik központjában.

Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy korábban tevékenykedett az ITTF parabizottságában, s olyan embert kerestek, aki ért ehhez a területhez.

Download (1)

"Ez a fő iránya a munkámnak, de ezen kívül más témákkal is foglalkozom. A fő csapásirány azonban a parasport" - fogalmazott.

A paralimpia előkészületeiben is aktívan szerepet vállalt, most pedig ő az ITTF részéről a főkoordinátor, az operatív munka irányítója.

"Mindenki hozzám fordul, akinek kérdése van, rengeteg emberrel dolgozom együtt. Még nincs minden készen, de alakulnak a dolgok, a kezdésre minden rendben lesz, legalábbis remélem" - mondta.

Barsai Emese megjegyezte: örül, hogy az olimpia előbb volt, mint a paralimpia, így át tudják venni a tapasztalatokat, tudják, mire kell különösen odafigyelni.

A MOATSZ korábbi főtitkára követi majd a magyarok szereplését is, hiszen, mint mondta, a "szívem az ott van".

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com