Magyar kick-boxos is utazhat

Boros Petra révén kick-boxban is lesz magyar sportoló az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokon.A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) keddi hírlevele szerint a Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben, a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe. A sportág nemzetközi szövetsége, a WAKO levélben értesítette a magyar szövetséget (MKBSZ), hogy az ebben a súlycsoportban kvótát szerzett ukrán versenyző a hazájában dúló háború következtében nem tud részt venni a viadalon, így a korábbi eredményeinek köszönhetően Boros Petrára szállt át az indulás joga.
    

"Petrával együtt elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Mérföldkő a magyar kick-box történetében, hogy az idén első alkalommal magyar versenyző is megmutathatja tudását a Világjátékokon" - fogalmazott Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. - "A kick-box hét szabályrendszere közül a K1 kerül lebonyolításra Birminghamben, és ebben a szakágban is csupán három-három kiválasztott férfi és női súlycsoport. A 70 kg-ról tudni kell, hogy a nőknél ez lesz az egyik legkeményebb kategória, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy Petrának sikerül éremmel hazatérnie majd a Világjátékokról."
   

 A kick-box először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. A birminghami Világjátékokon már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport. Magyarország eddig 13 sportágban szerzett indulási jogot a nem olimpiai sportágak seregszemléjére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com