Magyar-román - Több mint ötven embert állítottak elő, mintegy negyvenen megsérültek

Összesen 51 ember állított elő a rendőrség szombatra virradó éjszaka a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt, a történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg - mondta Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton sajtótájékoztatón.foci2Elmondta: a mérkőzés előtt alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban résztvevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.

A rendőrség a közrend és a közlekedés rendjének helyreállítása, valamint a jogellenes cselekmények megakadályozása érdekében kényszerítő eszközöket, például könnygázt, szolgálati kutyákat, lovakat és vízágyút is alkalmazott.

Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22-őt pedig szabálysértési őrizetbe.

A rendbontók közül 15-en sérültek meg, a rendőrség állományából 23-an, utóbbiak közül többeket kórházban ápolnak. A garázda szurkolók 21 szolgálati járművet és egy vízágyút is megrongáltak - ismertette a szóvivő.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak. Előállításukat követően szabálysértési bírsággal sújtották őket.

A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a Groupama Arénánál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com