Major Veronika bronzérmes légpisztolyban
A nők 10 méteres légpisztolyos számában Major Veronika bronzérmet nyert a sportlövők dél-koreai világkupa-versenyén, Csangvonban.A hazai szövetség tájékoztatása szerint a hétfőn rendezett alapversenyből 579 körrel hatodikként kvalifikált a nyolcas döntőbe a szám Európa-bajnoki harmadik magyar versenyzője. A fináléban Major bronzérmes lett 247,9 körrel. "Az alapversenyt nem éreztem olyan jónak, pedig ugyanannyit lőttem, 579 kört, mint Bakuban a világkupán, így aztán nagy öröm volt, hogy bekerültem a fináléba" - értékelt Major, aki a nők légpuskások között bronzot nyert Mészáros Eszter után a második magyar érmet szerezte Csangvonban.
"A döntőben erősen kezdtem, 51,5 kör volt az első sorozat, de a következő két sorozat nehézkesen ment. Nagyon fáztam, a légkondicionáló berendezés a nyakamba fújt, picit elmerevedtek az ujjaim. Megmelegítettem őket, és az utolsó két sorozatban már sikerült jól teljesítenem. Szerettem volna légpisztolyban is világkupaérmet nyerni ebben az évben, és nagyon örülök, hogy ez sikerült" - fűzte hozzá Major Veronika.
Már biztosan érmes a Mészáros Eszter, Péni István kettős is a 10 méter légpuska vegyes csapat versenyszámban, miután az alapversenyben 630,3 körrel a második helyen végzett és így szerdán az aranyéremért lőhet a Mehuli Ghosh, Tushar Shahu Mane indiai párossal.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások