Major Veronika hajszállal maradt le a sportpisztolyos döntőről

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Major Veronika csupán rosszabb utolsó tizes sorozatával szorult ki a fináléból és végzett a kilencedik helyen női sportpisztolyban a minszki Európa Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyén. Csonka Zsófia 24. lett.A keddi naphoz hasonlóan a szerdai 30 gyors lövést is két részletben teljesítette a 36 fős mezőny, és ezúttal is Csonka került az első csoportba a két magyar közül. A szám 2015-ös Európa-bajnokának a rapid rész általában az erőssége, ám ezúttal a 287 körös pontlövészetéhez gyorsban csak 283 kört tudott hozzátenni. Így 570 körös összeredményt ért el, amivel akkor biztossá vált, hogy nincs esélye döntőbe jutni, amikor még a mezőny második fele bele sem kezdett a gyors részbe.

    
Major Veronika, aki már februárban tokiói kvótát szerzett, 289 kört ért el kedden, szerdán pedig remekelt, a 30-ból csupán hat kilencest lőtt, a 294 körrel pedig 583-ra "javította fel" eredményét. A kiváló második nap azonban nem ért döntőt, annak ellenére, hogy még a hatodiknak is 583 kör állt a neve mellett az eredményjelzőn. A hatodik és a hetedik helyezett ugyanis több belső tizessel zárt, míg a nyolcadik bolgár Antoaneta Boneva ugyanannyi belsőt lőtt, ám utolsó sorozata eggyel jobb lett mint Majoré (98-97).
    

"Vera szenzációs volt ma, és nagyon profin vette tudomásul az eredményt. Annyit mondott csak nekem, hogy most úgy tűnik, nem volt szerencséje, de majd legközelebb ott lesz a döntőben" - nyilatkozott az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára. Szerdán a már kvótás Péni István és a hétfőn légpuskában negyedik Sidi Péter a kisöbű szabadpuska összetett számban szerepel, Pongrátz Bianka pedig a skeetesek versenyének első napját teljesíti, melyen 75 korongra lőnek a versenyzők.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com