Malajziai Nagydíj - Hamilton rajtol az élről

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajtol majd az élről a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, mivel ő volt a leggyorsabb a szombati időmérő edzésen.Formula-1-Grand-Prix-Canada-Start-Wallpaper-1024x682A 30 éves versenyzőnek pályafutása 150. nagydíján ez a 40., az idén pedig a második pole pozíciója.
Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg.

A kvalifikáció második szakaszában heves eső zúdult a pályára, ennek a legnagyobb vesztese Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője volt, ő ugyanis már nem tudott megfelelő köridőt autózni ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb tízbe.

Romain Grosjeant, a Lotus francia pilótáját két hellyel hátrébb sorolták, mivel előzött a boxutcában, így a nyolcadik helyett a tizedik pozícióból rajtolhat.

Az időmérő harmadik, pole pozícióról döntő része félórás csúszással kezdődött, miután az aszfalt felszáradt annyira, hogy alkalmassá vált a folytatásra.

Az 56 körös Malajziai Nagydíj vasárnap 9 órakor rajtol majd.

A módosított rajtsorrend (az f1live.com alapján):
------------------------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

3. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)

4. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Williams)

5. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
6. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)

8. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)

9. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

10. sor:
Roberto Merhi (spanyol, Manor)
Will Stevens (brit, Manor)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com