Manhercz szerint a magyar csapatnak bármikor meg kell tudnia verni bárkit

Manhercz Krisztián szerint a mindenkori magyar vízilabda-válogatottnak olyannak kell lennie, amely meg tudja verni bármelyik riválisát. A nemzeti csapat kapitánya így tekint előre a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság pénteken kezdődő középdöntős küzdelmeire."Úgy sikerült a csoportkör, ahogy elterveztük. A franciák ellen kiváló volt a védekezésünk, ezt tovább tudtuk építeni Montenegró ellen. Utóbbi találkozó negyedik negyedével kapcsolatban lehet csak egy kis negatív érzésünk, ott ugyanis nem tudtuk hátul azt hozni, amit szerettünk volna.

Málta ellen pedig sok játékosunk önbizalmat tudott szerezni" - értékelte a szerdán befejeződött csoportkört az MTI-nek a csapatkapitány.

A Bajnokok Ligája-győztes és az MSÚSZ szavazásán az Év csapatának választott Ferencváros kiválósága megjegyezte, ugyan az újfajta lebonyolítás miatt gyakorlatilag biztos volt, hogy a középdöntőben a holland-szerb-spanyol hármassal kerülnek majd össze, egyáltalán nem tekintettek előre a torna ezen szakaszára.
"A francia és a montenegrói is olyan csapat, amelyben játszanak a világ élvonalába tartozó játékosok, ezért az elején az első hat napot szerettük volna úgy letudni, hogy megfelelő önbizalommal és persze pontszámmal érkezzünk a középdöntőbe" - nyilatkozta Manhercz, aki a hollandok elleni pénteki meccsel kapcsolatban megjegyezte, jó, hogy a felkészülés során Rotterdamban nemrég megmérkőztek az ellenféllel, amely akkor meg is lepte őket, hiszen a második negyedben már 6-2-re is vezetett.

"Más szakaszban volt a felkészülésünk, több meccsünk is rosszul sikerült. Ott egy kicsit könnyedebben léptünk bele a meccsbe, úgy, ahogy a szerbek tették most a csoportkör első fordulójában, Hollandiában pedig jobb játékosoknak vannak annál, hogy ezt meg lehessen tenni. Hála annak a meccsnek is, mi nem fogjuk elkövetni ezt a hibát" - tette hozzá.

A középdöntős csoportból az első kettő jut a négy közé, a papírforma alapján pedig a magyar-szerb-spanyol hármasból kerülnek ki az elődöntősök.

"Mind a két csapatnak sajátos játékstílusa van, és a világ legjobbjai közül többen is szerepelnek náluk. Nem igazán tudok választani, melyik a könnyebb vagy a nehezebb. A magyar válogatottnak mindig egy olyan csapatnak kell lennie, amely meg akar és meg tud verni bárkit. Ugyanez persze érvényes a spanyol és szerb csapatra is, utóbbi fizikálisabb" - jelentette ki Manhercz.

A magyarok pénteken 18 órától Hollandiával csapnak össze a Belgrade Arenában, a találkozót az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió is élőben közvetíti. Vasárnap a házigazda és olimpiai bajnok szerbek, kedden a címvédő és világbajnok spanyolok következnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com