Március 29-én és április 27-én játssza negyeddöntőjét a Budaörs
A Budaörs női asztalitenisz-csapata március 29-én és április 27-én játssza két mérkőzését a spanyol Universidad de Burgos-Rm Teran ellen az Európa-kupa negyeddöntőjében.
Somlyó Gergely klubelnök kedden az MTI-nek azt mondta, az első meccs lesz Burgosban, ennek kezdési időpontja 17.30 óra, a hazai visszavágót pedig 16 órától rendezik majd április utolsó vasárnapján.
A magyar együttes címvédője a sorozatnak, amelybe a Bajnokok Ligájából került át, így a nyolcaddöntőben nem kellett asztalhoz állnia. A rivális egy ugyancsak spanyol csapatot, a tavaly döntős Museo de la Almendra Francisco Moralest búcsúztatta az előző körben.
A magyar bajnok Budaörs - amelyet ebben az idényben az európai kupameccseken már nem erősít Póta Georgina - sorozatban 22. alkalommal szerepel a nemzetközi porondon.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások