Marco Rossi: megvan a lehetőségünk, hogy sikerrel járjunk a törökök ellen

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának megvan a lehetősége arra, hogy sikerrel vegye a Törökország elleni osztályozós párharcot márciusban a Nemzetek Ligájában.A 60 éves olasz szakember az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt erről, hozzátéve, hogy az első, idegenbeli mérkőzés döntő jelentőségű lesz.

"A környezeti tényezők mindig nagyon fontosak. Nem meghatározók, de lényegesek. Mi régóta nem veszítettünk meccset hazai pályán, ez pedig a szurkolóinknak tudható be, mert az, hogy ilyen sokan és így támogatnak minket, vélhetően arra sarkall mindenkit, hogy még a száz százaléknál is többet hozzon ki magából" - fogalmazott Rossi. Hozzátette, tiszteli a török együttest, amelyet honfitársa, Vincenzo Montella irányít kapitányként, a játékosaik pedig meglátása szerint jó csapatot is alkotnak.

"Valamivel gyengébbek, mint két legutóbbi NL-riválisunk, a hollandok és a németek, de az elmúlt években a magyar válogatott már bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt bármelyik ellenféllel, még ha néha jobban, máskor pedig rosszabbul alakult is ez" - mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező szövetségi kapitány.

Marco Rossi az interjúban arról is beszélt, hogy milyen érzés lesz számára a válogatott történetének 1000. mérkőzésén vezetni a csapatot - Törökország ellen, idegenben -, emellett a csapatkapitányról, a Liverpoolban meghatározó szerepkört betöltő Szoboszlai Dominikról, valamint a szintén a Premier League-ben szereplő, Bournemouth-ot erősítő Kerkez Milosról is nyilatkozott.

A spanyol élvonalbeli Real Valladolidhoz igazoló Nikitscher Tamásról az olasz szakvezető azt mondta, ha nem játszott volna a válogatottban, akkor "nehezen lett volna elképzelhető", hogy a La Ligában folytathatja.

"Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat, ezt minden alkalommal személyesen tapasztalom meg az idegenbeli meccseinken. Tamást nagy mértékben segítette, hogy hat válogatott meccsen játszott, ugyanakkor a Valladolid az ő számára nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont. Sokat kell dolgoznia minden nap, hogy minél több játéklehetőséget kaphasson a csapatban" - jelentette ki Rossi.

A szövetségi kapitány a válogatott két kapusáról, Dibusz Dénesről és Gulácsi Péterről is beszélt, valamint úgy fogalmazott, az idei "nagyon fontos év lesz" a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezők miatt.

"Van egy célunk, amit el akarunk érni, de a mi csoportunkban szerepel majd a portugál vagy a dán válogatott, így a közvetlen vb-re jutás, azaz a selejtezőcsoport megnyerése inkább álom lehet, mint cél. Persze nem lehetetlen elsőként zárni, de nagyon nehéz, és ehhez az örmények, valamint az írek ellen is kifejezetten jól kell majd játszanunk" - mondta.

A teljes interjú pénteken 22.15 órakor lesz majd megtekinthető az M4 Sporton.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com