Marius L. Vizert újraválasztották a budapesti kongresszuson

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) budapesti tisztújító kongresszusán a küldöttek újraválasztották elnöknek a 2007 óta hivatalban lévő Marius L. Vizert.A budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetség a koronavírus-járvány miatt "hibrid" kongresszust rendezett, először fordult elő a szervezet történetében, hogy a küldöttek egy része nem a helyszínen, hanem az online térben követte figyelemmel a történteket.

    
A budapesti IJF-közgyűlésen Marius L. Vizert ellenjelölt és ellenszavazat nélkül választották újra - hazai szövetség tájékoztatása szerint. Az elnök bejelentette: új fejlesztési ciklust indít, amely a sportágat új magasságok felé tereli. "Öröm volt veletek ennyi éven át békében, barátságban és egységben dolgozni, ezek a stabil fejlődés pillérei. Megtisztelő volt az is, amilyen fegyelem, tisztelet és hűség jellemezte a judo fejlesztéséért tevékenykedőket. Már eddig is sikerült emelnünk a judo színvonalát, megosztanunk világszerte az értékeit, és a jövőben is együtt fogunk nagy eredményeket elérni" - idézte őt a közlemény.
    

Az elnök emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folytatott kiemelkedő együttműködésnek köszönhetően a tokiói olimpián és az azt követő játékokon már a csapatversenyre is sor kerül, és ebben a menekültek csapata is részt vehet. "Növeltük médiaértékünket és expozíciónkat. Amikor 2009-ben elindult az IJF World Judo Tour, rengeteg kihívással kellett szembenéznünk, de mindegyiket le tudtuk győzni, mert egységesek voltunk és továbbra is azok leszünk. Mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Úgy gondolom, hogy az egység, a bizalom és a szolidaritás révén a judót a következő szintre emelhetjük, mától kezdve ezen dolgozunk" - ígérte.
    

Marius L. Vizer 1995 és 2001 között a román sportági szövetség elnöke volt, majd 2000 és 2007 között hét éven át vezette az európai szövetséget. 2007 óta az IJF elnöke, akkor a dél-koreai Pak Jong Szungot váltotta, ötödik ciklusát kezdheti meg így a sportág legmagasabb pozíciójában. A nemzetközi szövetség tisztújító kongresszusa után szombat délután kerül sor a világbajnokság sorsolására, vasárnap pedig indulhatnak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában. Az idei felnőtt világbajnokság jövő vasárnapig tart.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com