Marosi Ádám ötödik a vívás után

A magyarok közül az ötödik Marosi Ádámnak sikerült a legjobban a vívás a férfiak hagyományos versenyében, a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon. A fináléba jutott 36 versenyző pénteken lépett pástra, majd szombaton következik számukra a program további része a Kincsem Parkban kialakított öttusaarénában, melyben a lelátóról, egy helyről végigkövethető az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám.

    
A nyitányon, a Ludovika Arénában a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki, ezzel végzett az élcsoportban. Az elején nem ment neki a tusadás, 4/6-tal, majd 6/9-cel állt, de aztán összeszedte magát, és erősen pozitív mérleggel zárt. "Amikor jó napja van az embernek, minden megy magától, a páston is. Most viszont kemény meló volt! Az eleje nem ment, aztán minden asszó után rendeztem a gondolataimat, és a végére felhoztam magam" - elemezte teljesítményét.
    

A 2017-ben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza Róbert hamarabb rázódott bele, de végül kevésbé jó eredménnyel jött le a pástról: 19/16-os mérleggel 13. az első szám után.   "A végén elhullajtottam néhány tust, ami ahhoz kellett volna, hogy harcban legyek az éremért. A csapatért mindent meg fogok tenni" - értékelt reálisan.
    

Ugyanennyit vívott, de hullámzóbb teljesítménnyel jutott el idáig Demeter Bence. "A lábammal már a bemelegítés során gondok voltak, fájdalmat éreztem, más vívóstílusban kellett mozognom, nem a megszokottban" - utalt a két bokaműtétjének az utóhatására. - Inkább passzív mozgás volt, amivel végig tudtam csinálni a délelőttöt. Ennek tükrében örülök az eredménynek. A dobogót nehéz lesz elérnem, a csapatért fogok küzdeni" - mondta.
    

Regősnek erős volt a felnőtt világbajnoki mezőny, 10/25-ös eredményével a 36. helyről várhatja a szombati folytatást. "Marosi kitett magáért, a végére feljavult, parádés befejezést produkált - vélekedett Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. - Az eredménye nagyon jó lett. Kasza jól kezdett, mint a selejtezőben, aztán az utolsó harmadban nem tudott kiemelkedőt produkálni. Ennek ellenére versenyben maradt. Demeter Bencét lábfájása erősen befolyásolta, az eredménye ezt figyelembe véve jó. Regős Gergely magas elvárásokat támasztott saját magával szemben, ezért nem tudott lazán, felszabadultan vívni" - tette hozzá.
    

Marosi és Kasza plusz segítséget is kapott a pástok mellől: két korábbi öttusázó, az olimpiai ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok Balogh Gábor és a csapatban világbajnok Tibolya Péter buzdította, őket, adott tanácsokat. Tibolya Kaszát, Balogh Marosit követte pástról pástra. Péntek délután a női finálé számait rendezik a Kincsem Parkban. A férfi döntő szombaton 13.45-től folytatódik ugyanott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com