Marozsán az első fordulóban kiesett
Marozsán Fábián az első fordulóban búcsúzott a 6,1 millió euró (2,3 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás tenisztornától.
A legelőkelőbb világranglista-helyezéssel rendelkező magyar játékos (48.) hétfőn 3:0-s előnybe került a szabadkártyával induló, de két hete a sanghaji mestertornán döntős Rinderknech (29.) ellen
A hazai közönség támogatását élvező rivális 5:5-nél utolérte Marozsánt, az első szettről rövidítés döntött, és bár a magyar teniszező 5-3-ra vezetett, sorozatban szerzett négy ponttal a francia kerekedett felül.
A második játszma is nagy és kiegyenlített küzdelmet hozott, 3:4-nél Marozsánnak két fogadóelőnyt kellett hárítania, ezt a játékot leszámítva viszont a felek adogatóként magabiztosan teniszeztek. Ez a szett is rövidítésbe torkollt, ebben a magyar játékos 4-2-es előnyt alakított ki, de ezt követően már egyetlen labdamenetet sem tudott megnyerni, így 129 perc alatt kikapott.
Eredmény, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Arthur Rinderknech (francia)-Marozsán Fábián 7:6 (7-5), 7:6 (7-4)
(Forrás: MTI)
A legelőkelőbb világranglista-helyezéssel rendelkező magyar játékos (48.) hétfőn 3:0-s előnybe került a szabadkártyával induló, de két hete a sanghaji mestertornán döntős Rinderknech (29.) ellenA hazai közönség támogatását élvező rivális 5:5-nél utolérte Marozsánt, az első szettről rövidítés döntött, és bár a magyar teniszező 5-3-ra vezetett, sorozatban szerzett négy ponttal a francia kerekedett felül.

Hozzászólások