Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra

Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet.A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar játékos hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, összességében pozitív szezonon van túl, mert először vívott elődöntőt ATP-tornán, bővült a csapata, és kevesebb sérülés vagy betegség hátráltatta.

"Örülök, hogy végig tudom játszani a versenyeket, részben mert immár minden tornán erőnléti edző is segít Varga Antal személyében, a túrákra Hajdusik Roman vezetőedző vagy Balázs György kísér el, és úgy érzem, komplettebb játékos lettem.

Javult a tenyeresem, a szervám és a röptém, odafigyelek az egészségemre és az étkezésre, emellett a mentális felkészülés is fontos, mivel a top 100-ban már mindenki tud teniszezni, és olyakor csak egy-két pont dönt el egy meccset"
- sorolta a 26 éves sportoló, aki az 57. helyen kezdte az évet, majd áprilisban a 81. pozícióba csúszott, de csak három hetet töltött az alsóbb régiókban, és októberben már a 48. is volt.

A Vasas játékosa újdonságként említette, hogy nemrég kéthetes alapozó táborban volt Rafael Nadal mallorcai akadémiáján, ahol a remek körülmények és a kellemes időjárás is segítette a 2026-os idény előkészületeit. Ezután rátért a közeljövő terveire:

"Akárcsak idén, jövőre is Hongkongban kezdem a szezont, ahol főtáblás leszek, majd az ottani szereplés függvényében lehet, hogy még Aucklandbe is elutazom az Australian Open előtt. A melbourne-i a kedvenc Grand Slam-tornám, mindig szívesen megyek oda. Alapvetően több mérkőzést szeretnék nyerni jövőre, emellett az év végén közelebb kerülnék a karriercsúcsomat jelentő 36. helyhez a világranglistán" - fejtette ki Marozsán Fábián, aki 26/26-os győzelmi mérleggel fejezte be 2025-öt, melynek során az ATP honlapja szerint csaknem 1,4 millió dollárt keresett.

A magyar tenisztörténelemben - Taróczy Balázs és Fucsovics Márton után - ő a harmadik férfi játékos, aki egy idényben legalább 25 egyéni mérkőzést nyert.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com