Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben

Marozsán Fábián magabiztos győzelemmel bejutott a 16 közé a 2,5 millió euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán.A világranglistán 77. helyezett játékos az európai salakszezont a múlt héten Monte-Carlóban kezdte meg, ahol a selejtezőből indulva kikapott a nyitókörben a 38 éves Gaël Monfilstól, két héten belül másodszor.

A korai búcsú után maradt a hercegségben, hogy topjátékosokkal edzhessen, közben pedig az e heti versenyek közül Barcelonába és Münchenbe is nevezett.

Mivel a bajor városban felfért a főtáblára, így végül Németország felé vette az irányt, ahol kedden a mindössze 17 éves, hazai közönség előtt szereplő Justin Engellel csapott össze.

A tavaly profinak állt ellenfél bátor kezdéssel igyekezett meghálálni a szabadkártyát a szervezőknek, mindenhonnan "tüzelt", igazi megalkuvás nélküli teniszt mutatott be, miközben keveset hibázott. A rövid labdamenetek miatt inkább keménypályás meccsre hasonlított az összecsapás, mindketten remekül adogattak, és szórták a nyerőket. A szett vége felé aztán Engel egyre többet rontott, Marozsán pedig türelmesen kivárta ezeket, és 37 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatásban a hazai teniszező egyre hitehagyottabban ütögetett, a Hajdúszoboszló SE sportolója kétszer is brékelte őt, és nemsokára sorozatban hat nyert gémnél tartott (4:0). Innen már nem volt visszaút a német tinédzser számára, a magyar éljátékos pedig magabiztosan lezárta a 67 perces mérkőzést.
Marozsán a nyolcaddöntőben a negyedik kiemelt francia Ugo Humbert-rel (21.) vagy a chilei Nicolas Jarryval (58.) találkozik.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Marozsán Fábián-Justin Engel (német) 6:4, 6:1

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com