Marozsán Fábián legyőzte a címvédő Monfilst

Marozsán Fábián legyőzte a címvédő Gae:l Monfilst a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi keménypályás tenisztorna első fordulójában.A világranglistán elfoglalt 53. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden azzal a 39 éves Monfilsszel csapott össze, aki jelenleg csak 69. az ATP-rangsorban, de állt a hatodik helyen is, és eddig 13 trófeát gyűjtött.

A Vasas sportolója 2024 után kezdett ismét a veterán francia ellen Új-Zélandon, két éve ő nyert 6:4, 6:7, 7:6-ra, azóta viszont kétszer kikapott a közönségszórakoztató stílusáról is ismert riválisától, aki sérülések miatt közel fél éve nem nyert mérkőzést.

A negyedik csata 5:5-ig stabil adogatójátékokat hozott, ekkor az ellenfél - akinek a felesége, az ukrán Jelina Szvitolina a múlt héten diadalmaskodott Aucklandben - elvette a magyar teniszező szerváját, majd 42 perc elteltével megnyerte a szettet.

A folytatás azonban nagy fordulatot hozott, Marozsán szemlátomást ritmust váltott, megpróbálta kihasználni életkorbeli előnyét, miközben a francia az addiginál lassúbbnak tűnt, és egyre többet rontott. A budapesti játékosnak egy brék elég volt, 3:0 után magabiztosan tartotta a távolságot, és további 35 perc elteltével kiegyenlített.

A döntő játszmában érvényesülni látszott Marozsán frissessége, aki 3:2-nél brékelőnybe került, csakhogy az utolsó profi idényét taposó Monfils mozgósította az utolsó erőtartalékait, és utolérte őt, a magyar teniszező pedig mérgében összetörte az ütőjét. Csalódottsága ezzel együtt nem tartott sokáig, összeszedte magát, és 4:4-nél ismét elvette riválisa adogatását.

Ez azt jelentette, hogy a győzelemért szervált, és mivel nem remegett meg a keze, sikerült lezárnia a 2 óra 2 perces találkozót. Diadala révén várhatóan a top 50-ben kezdi meg jövő héten az Australian Opent. Marozsánra a nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt norvég Casper Ruud vár.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Marozsán Fábián-Gae:l Monfils (francia) 5:7, 6:3, 6:4

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com