Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Marozsán Fábián kezd hazai részről a magyar férfi teniszválogatottban az osztrákok ellen a Davis Kupa szuperdöntő selejtezőjében, amelyre pénteken és szombaton kerül sor Debrecenben.A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy a magyarok első számú játékosa - aki 56. a világranglistán - az ellenfélnél másodikként rangsorolt, balkezes Jurij Rodionovval (158.) csap össze a Főnix Csarnokban a nyitányon, majd Fucsovics Márton (59.) következik Filip Misolic (94.) ellen.

Szombaton a párossal folytatódik a csata, ezt Marozsán és Piros Zsombor vívja a specialistának számító - egyéni helyezéssel nem rendelkező - Lucas Miedlerrel és Alexander Erlerrel.

Ezután jön ismét két egyéni meccs, a péntekihez képest fordított felállásban.

Bardóczky Kornél kapitány annyit fűzött hozzá a sorsoláshoz, bízik benne, hogy meglesz az egész heti kemény készülés eredménye. Osztrák kollégája, Jürgen Melzer közölte, nincs meglepetés a házigazdák felállásában, és már nagyon várja a párharcot. Bardóczky Kornél Fajta Pétert (535.) és Valkusz Mátét (678.) is nevezte az összecsapásra, míg az osztrák szakvezető Lukas Neumayerre (173.) is számíthat.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét eddigi párharcot a magyarok nyerték: 1948-ban - az egy évvel korábban Roland Garros-bajnok - Asbóth József vezetésével 5-0-ra győztek Budapesten, majd 1983-ban a Wörthi-tó partján található Pörtschachban 3-2-es magyar diadal született főként a párosban wimbledoni bajnok Taróczy Balázsnak köszönhetően.

A hajdúsági párharc győztese bejut a nyolc közé, és novemberben Bolognában szerepel a szuperdöntőben. A magyarok azzal vívták ki a részvételt a finálé kvalifikációjában, hogy februárban, Montrealban 3-2-re megverték Kanadát.

A program:

péntek 15.00:

Marozsán Fábián-Jurij Rodionov

Fucsovics Márton-Filip Misolic

szombat 11.00:

Marozsán, Piros Zsombor-Lucas Miedler, Alexander Erler

Fucsovics-Rodionov

Marozsán-Misolic

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com