Marozsán nem bírt Medvegyevvel

Marozsán Fábián kikapott a második fordulóban a 2021-ben győztes orosz Danyiil Medvegyevtől az amerikai nyílt teniszbajnokságon.A világranglistán 51. magyar játékos az első fordulóban ötszettes csatában verte a selejtezőből főtáblára jutott szerb Hamad Medjedovicot (137.), a 64 között viszont óriási feladat várt rá a tavaly döntős orosz személyében. Első találkozójukra a USTA Billie Jean King National Tennis Center második legnagyobb arénájában, a 14 ezer férőhelyes Louis Armstrong Stadionban került sor. A 28 éves ellenfél saját bevallása szerint igazi keménypályás specialista, és 20 tróefájából csak egyet-egyet szerzett salakon, illetve füvön. A US Open pedig a kedvenc versenyei közé tartozik, 2019-ben is finalista volt, 2020-ban pedig az elődöntőig jutott.
    

A 24 éves Marozsán ezzel szemben még csak a negyedik főtáblás meccsére készült New Yorkban. A csütörtöki esti csata gyenge adogatójátékokkal indult, a nyitószettben a Hajdúszoboszló SE sportolója négyszer, ellenfele pedig kétszer bukta el a szerváját. Ezzel együtt a moszkvai teniszező volt stabilabb, és 35 perc után szettelőnybe került. A folytatásban a 198 centis Medvegyev már bréklabdát sem engedélyezett, miközben kétszer is brékelte a derekasan küzdő magyart, így bő egy óra elteltével már csak egy játszmára volt a továbbjutástól.
    

A harmadik felvonás volt a legszorosabb, Marozsán mindent megtett, hogy megnehezítse a favorit dolgát. Két-két bréket láthatott a közönség - benne számos magyar szurkolóval -, majd a rövidítésben a rivális 5-1-re elhúzott, innen pedig már nem volt visszaút. A találkozó 2 óra 7 percig tartott.
   

"Örülök, hogy ezt a mérkőzést egy picit a közönség is tudta élvezni. A harmadik játszma és annak vége már eléggé színvonalas volt, helyenként meg tudtam valósítani azt, amivel úgymond lehetne nyerni egy Medvegyev ellen. Egyáltalán nem volt könnyű dolgom, viszont annak örülök, hogy a harmadik játszma szoros volt, és volt egy pici hangulat. Persze egyikünk sem azért ment oda, hogy show-t csináljon, de azért jó érzés volt, hogy ennek a részese lehettem" - mondta a hazai szövetség közösségi oldalán Marozsán.    
    

A magyar játékos hozzátette, hogy a mérkőzés elején izgult, próbált minél hosszabb labdameneteket játszani és kibontakozni, de nem kapta meg azokat a lehetőségeket, amikor támadhatott volna és egyre inkább kezdte lenyomni magát. Elkezdett hibázni, majd kockáztatott és az sem jött be, ráadásul a szervája sem volt túl hatékony, ezzel szemben Medvegyev jól játszott, ő pedig tanácstalanná vált.


Marozsán egy nappal korábban párosban is kiesett, így véget ért második US Openje. Mostani búcsújával már nincs magyar teniszező versenyben. Marozsán azt is elárulta, hogy az év végéig szeretné megvédeni pontjait és a legjobb ötvenben maradni a világranglistán.


    Eredmény:
    férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
    --------------------------------------------
Danyiil Medvegyev (orosz, 5.)-Marozsán Fábián 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com