Marozsán nem indul a winston-salemi 250-es tornán

Marozsán Fábián nem indul a jövő hetén kezdődő winston-salemi 250-es tenisztornán.Az első számú magyar férfi teniszező sajtóközleményben tudatta, hogy Cincinnatiben marad vasárnapig, majd onnan utazik át New Yorkba, hogy ott folytassa a felkészülést az év utolsó Grand Slam-tornájára. Ennek értelmében – az előzetes nevezés ellenére – nem indul a jövő heti, winston-salemi 250-es tornán, inkább szeretne az edzésre koncentrálni.

Marozsán az amerikai nagyvárosban a második körben búcsúzott, ahol a 26 éves görög Sztefanosz Cicipasztól kapott ki két játszmában 7:6, 6:2-re.

"Ez egy jó lehetőség volt, hogy legyőzzem Cicipaszt, de sajnos nem tudtam megugrani ezt az akadályt. Az első szett még jó volt, sokáig mentem vele, több esélyem is volt a brékre, de amikor nagyon kellett, nagyon jól szervált, és ez meccsben tartotta őt. Nem gondolom azt, hogy olyan extrát játszott volna Cicipasz, inkább a szervái voltak nagyon jók, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Aztán sajnos elbuktam az első szettet, és utána úgy éreztem, hogy a nagy melegben mentálisan és fizikálisan is hullámvölgybe kerültem, visszaesett az energiaszintem" – mondta Marozsán.

A 25 éves sportoló intenzív edzésekkel próbál a lehető legjobban felkészülni a következő versenyeire. Elmondása szerint ezek a napok nagyon fontosak számára, mert most van egy kis ideje két verseny között, és nyugodt körülmények között készülhet a folytatásra.

"A US Open után jön a debreceni Davis-kupa, aztán az ázsiai túra, ezek mind keménypályás meccsek lesznek, ezért úgy tekintek erre az időszakra, hogy felkészülés a szezon hátralévő részére. Főleg úgy, hogy az ázsiai versenyeken, aztán visszatérve Európába sem lesz olyan sok védendő pontom. Nagyon fontos meccsek várnak rám – a magyar válogatottban és egyéniben egyaránt –, így minden lehetőséget ki kell használnom az edzésre" – zárta értékelését a világranglistán jelenleg 51. játékos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com